|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Németh Miklós Moszkvában
"A szovjet vezetés
általában és Gorbacsov különösen áldását adta a Magyarországon
végbe menő változásokra, beleértve a politikai reformokat is. A
lényeget tekintve ilyen értelemben számolt be a Ferihegyi
repülőtéren Németh Miklós kormányfő moszkvai tárgyalásairól... ...kétségtelen, hogy Hruscsov és Brezsnyev, illetve másrészt Gorbacsov
közé nem lehet egyszerűen egyenlőségjelet tenni, de eléggé
nyilvánvaló, hogy a megnyugtató szavak önmagukban édeskeveset
mondanak.
A magyarországi politikai átalakulás folyamata még éppen csak
kezdetét vette, és bizonyosra vehetjük, hogy számos nehéz próba
kíséri majd további kifejlődését. És egyúttal ezek lesznek a
szovjet vezetés, illetve Gorbacsov próbái, amelyeken a mostani
megnyugtatónak szánt állásfoglalás igazi hitelét is le lehet majd
mérni."
|
|
|
|
|
|
|
Románia legfőbb ügyésze román állampolgárok kiadatását kéri
|
1989. november 27., hétfő - A Legfőbb Ügyészség közli: Románia legfőbb ügyésze az érvényben lévő magyar-román jogsegélyszerződés alapján Magyarország Legfőbb Ügyészétől kérte Bratu Ioan, Roman Naomi Ileana, Mot Viorel és Tilica Catalina román állampolgárok kiadatását. A kiadatási megkeresés szerint Bratu Ioan és társai ez év november 1-jére virradóra erőszakkal elvették Toma Stanca sértett - román állampolgár - 109 darab birkáját, valamint másoktól még 521 darab birkát loptak. október 6-a és november 1-je között a Nadlac községi állami gazdaság területén engedély nélkül legeltették állataikat és ezzel 173 ezer lej kárt okoztak a gazdaságnak. A négy román állampolgár november 1-jén engedély nélkül átlépte a magyar-román határt, magukkal hozva az állatokat is. Jelenleg Békéscsabán, a menekülttáborban tartózkodnak és ügyükben folyik a vizsgálat.
Mivel a cselekmények egy része a magyar büntetőjog szerint is olyan büncselekményt valósít meg, amely kiadatás alapja lehet, ezért a Fővárosi Főügyészség indítványt nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz a kiadatási letartóztatás elrendelésére. Amennyiben a kiadatási letartóztatást a Fővárosi Bíróság elrendeli, úgy az iratokat fel kell terjesztenie az igazságügy miniszterhez. Ő hozhat végleges döntést a kiadatásról. (MTI)
1989. november 27., hétfő 17:08
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- 368-788 a gyógyszerárakhoz szeretnék hozzászólni. Szerintem helytelen az ármegállapítás, mert akinek szívpanasza van az UPANTIL gyógyszernek olyan magas az ára, hogy az már borzasztó. Akinek infarktusa volt és kapja a RIPANTIL gyógyszert, még az sem olyan magas áron van, mint ez a gyógyszer. -
Bakos László 778-695: Dr. Váradi úr azt mondta a Napzártában, hogy már a gyógyszertárakban már megoldott a sorbanállás. Ezt visszautasítom, mert nézzenek körül a gyógyszertárakban, és meglátják, hogy a gyógyszerészek vagy ennyire tapasztalanok, vagy már egyenesen szabotálnak, olyan lassan dolgoznak.
- 667-o39 Illyés Károly: nem tudom miért csodálkoznak a magas gyógyszerfogyasztáson, akkor amikor élvonalban vagyunk a komoly szívbetegségekben. Hiszen ha valaki nem beteg, biztosan nem szed gyógyszert. Én magam vagy 15 féle gyógyszert kell, hogy szedjek.
- 32o-3o2 Dr. Lakatos Andorné: a Napzártában hallgatom a riportot Dr. Matejke Zsuzsa főgyógyszerésszel. Annyi lenne a megjegyzésem, hogy azoknak, akiknek krónikus betegség miatt kell hosszabb távon szedni valamilyen gyógyszert, miért kell többször elmenni az orvoshoz, hogy felírja a gyógyszert. Legalább ezeknek miért nem adják háromszori ismétléssel a recepteket?"
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Ennek jegyében itt is követeltem a munkásőrség feloszlatását, a fegyveres testületek politikamentességét. A gyűlés igen jó hangulatban ért véget. A besúgó itt is jelen volt, gondosan leadta napi operatív információs jelentését. Most már teljesen feleslegesen, mert az eseményről a napi sajtó is beszámolt. Igaz, hogy a jelentésért nyilván felvette a díjazást."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|