|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Németh Miklós Moszkvában
"A szovjet vezetés
általában és Gorbacsov különösen áldását adta a Magyarországon
végbe menő változásokra, beleértve a politikai reformokat is. A
lényeget tekintve ilyen értelemben számolt be a Ferihegyi
repülőtéren Németh Miklós kormányfő moszkvai tárgyalásairól... ...kétségtelen, hogy Hruscsov és Brezsnyev, illetve másrészt Gorbacsov
közé nem lehet egyszerűen egyenlőségjelet tenni, de eléggé
nyilvánvaló, hogy a megnyugtató szavak önmagukban édeskeveset
mondanak.
A magyarországi politikai átalakulás folyamata még éppen csak
kezdetét vette, és bizonyosra vehetjük, hogy számos nehéz próba
kíséri majd további kifejlődését. És egyúttal ezek lesznek a
szovjet vezetés, illetve Gorbacsov próbái, amelyeken a mostani
megnyugtatónak szánt állásfoglalás igazi hitelét is le lehet majd
mérni."
|
|
|
|
|
|
|
- Lesz-e magyar autógyártás? - 3. folyt.
|
Ezek az egyszerű számítások már évekkel ezelőtt rendelkezésre álltak. Éppen ez magyarázza, hogy az állami gazdasági vezetés egyáltalán tárgyalásokat kezdett külföldi partnerekkel hazai autógyár létesítéséről. Hangsúlyozni kell, hogy ez a vezetés ebben az ügyben is csak kényszerhelyzetben kezdte mérlegelni ezt a lehetőséget, de dönteni mindmáig nem volt képes. Tárgyaltak a szovjet Zaporozseccel, a japán Suzukival, a csehszlovák Skodával, a bulgárokkal, a románokkal, a General Motorssal - a felsorolás korántsem teljes. A jelek szerint a japán autóóriás, a Suzuki most döntésre kívánja vinni az ügyet, és valószínűleg utolsó ajánlatát készül megtenni, mielőtt feladja a további kísérletezést. Bizonyos, hogy a japán cég ajánlata vegyes vállalati formára vonatkozik. A Suzuki részesedése arányában maga gondoskodnék a beruházásról, és valószínűleg meghitelezné a magyar fél beruházási részét is. És ez tetemes előny a jelenlegi tőkehiány viszonyai között. Megoldható lenne a részegységgyártó hálózat kiépítése is úgy, hogy a japán tőke segítségével kis vegyesvállalatok körét hívják életre. De itt természetesen nemcsak a tőke előteremtéséről van szó, arról is, hogy Magyarország a világ élvonalát képviselő autógyártási technológiát és gyártási infrastruktúrát honosíthat meg a Suzuki közreműködése révén, mivel a vegyes vállalati formában a japán partner közvetlenül érdekelt a sikeres meghonosításban és a gyártott széria állandó korszerűsítésében is. Az természetesen igaz, hogy a gyártott kocsik egy része a Suzukit illetné, és csupán kisebb hányad maradna a hazai kereslet kielégítésére, de ha a vállalkozás sikeresnek bizonyul, aligha lehet akadálya az üzem kibővítésének. (folyt.)
1989. november 1., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- 368-788 a gyógyszerárakhoz szeretnék hozzászólni. Szerintem helytelen az ármegállapítás, mert akinek szívpanasza van az UPANTIL gyógyszernek olyan magas az ára, hogy az már borzasztó. Akinek infarktusa volt és kapja a RIPANTIL gyógyszert, még az sem olyan magas áron van, mint ez a gyógyszer. -
Bakos László 778-695: Dr. Váradi úr azt mondta a Napzártában, hogy már a gyógyszertárakban már megoldott a sorbanállás. Ezt visszautasítom, mert nézzenek körül a gyógyszertárakban, és meglátják, hogy a gyógyszerészek vagy ennyire tapasztalanok, vagy már egyenesen szabotálnak, olyan lassan dolgoznak.
- 667-o39 Illyés Károly: nem tudom miért csodálkoznak a magas gyógyszerfogyasztáson, akkor amikor élvonalban vagyunk a komoly szívbetegségekben. Hiszen ha valaki nem beteg, biztosan nem szed gyógyszert. Én magam vagy 15 féle gyógyszert kell, hogy szedjek.
- 32o-3o2 Dr. Lakatos Andorné: a Napzártában hallgatom a riportot Dr. Matejke Zsuzsa főgyógyszerésszel. Annyi lenne a megjegyzésem, hogy azoknak, akiknek krónikus betegség miatt kell hosszabb távon szedni valamilyen gyógyszert, miért kell többször elmenni az orvoshoz, hogy felírja a gyógyszert. Legalább ezeknek miért nem adják háromszori ismétléssel a recepteket?"
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Ennek jegyében itt is követeltem a munkásőrség feloszlatását, a fegyveres testületek politikamentességét. A gyűlés igen jó hangulatban ért véget. A besúgó itt is jelen volt, gondosan leadta napi operatív információs jelentését. Most már teljesen feleslegesen, mert az eseményről a napi sajtó is beszámolt. Igaz, hogy a jelentésért nyilván felvette a díjazást."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|