|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Németh Miklós Moszkvában
"A szovjet vezetés
általában és Gorbacsov különösen áldását adta a Magyarországon
végbe menő változásokra, beleértve a politikai reformokat is. A
lényeget tekintve ilyen értelemben számolt be a Ferihegyi
repülőtéren Németh Miklós kormányfő moszkvai tárgyalásairól... ...kétségtelen, hogy Hruscsov és Brezsnyev, illetve másrészt Gorbacsov
közé nem lehet egyszerűen egyenlőségjelet tenni, de eléggé
nyilvánvaló, hogy a megnyugtató szavak önmagukban édeskeveset
mondanak.
A magyarországi politikai átalakulás folyamata még éppen csak
kezdetét vette, és bizonyosra vehetjük, hogy számos nehéz próba
kíséri majd további kifejlődését. És egyúttal ezek lesznek a
szovjet vezetés, illetve Gorbacsov próbái, amelyeken a mostani
megnyugtatónak szánt állásfoglalás igazi hitelét is le lehet majd
mérni."
|
|
|
|
|
|
|
Kádár Jánosné nyilatkozata
|
1989. október 9., hétfő - Kádár Jánosné, az MSZMP egykori elnökének özvegye az alábbi nyilatkozatot juttatta el az MTI-hez:
,,Megdöbbenéssel értesültem a tömegtájékoztatási eszközökből arról, hogy néhai férjem, Kádár János nevét - megkérdezésem és beleegyezésem nélkül - egy olyan társaság vette fel, melynek céljai, megnyilatkozásának formái ellentétben állnak Kádár János szellemiségével, politikai meggyőződésével. Felhívom a társaságot, hogy férjem személyiségi jogait sértő magatartásukkal hagyjanak fel, s a társaság nevéből a Kádár János nevére utalást mellőzzék. Tartózkodjanak továbbá attól is, hogy az általuk képviselt elképzeléseket olyanként tüntessék fel, mintha az Kádár János szellemiségéből táplálkoznék.,, (MTI)
1989. október 9., hétfő 14:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- 368-788 a gyógyszerárakhoz szeretnék hozzászólni. Szerintem helytelen az ármegállapítás, mert akinek szívpanasza van az UPANTIL gyógyszernek olyan magas az ára, hogy az már borzasztó. Akinek infarktusa volt és kapja a RIPANTIL gyógyszert, még az sem olyan magas áron van, mint ez a gyógyszer. -
Bakos László 778-695: Dr. Váradi úr azt mondta a Napzártában, hogy már a gyógyszertárakban már megoldott a sorbanállás. Ezt visszautasítom, mert nézzenek körül a gyógyszertárakban, és meglátják, hogy a gyógyszerészek vagy ennyire tapasztalanok, vagy már egyenesen szabotálnak, olyan lassan dolgoznak.
- 667-o39 Illyés Károly: nem tudom miért csodálkoznak a magas gyógyszerfogyasztáson, akkor amikor élvonalban vagyunk a komoly szívbetegségekben. Hiszen ha valaki nem beteg, biztosan nem szed gyógyszert. Én magam vagy 15 féle gyógyszert kell, hogy szedjek.
- 32o-3o2 Dr. Lakatos Andorné: a Napzártában hallgatom a riportot Dr. Matejke Zsuzsa főgyógyszerésszel. Annyi lenne a megjegyzésem, hogy azoknak, akiknek krónikus betegség miatt kell hosszabb távon szedni valamilyen gyógyszert, miért kell többször elmenni az orvoshoz, hogy felírja a gyógyszert. Legalább ezeknek miért nem adják háromszori ismétléssel a recepteket?"
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Ennek jegyében itt is követeltem a munkásőrség feloszlatását, a fegyveres testületek politikamentességét. A gyűlés igen jó hangulatban ért véget. A besúgó itt is jelen volt, gondosan leadta napi operatív információs jelentését. Most már teljesen feleslegesen, mert az eseményről a napi sajtó is beszámolt. Igaz, hogy a jelentésért nyilván felvette a díjazást."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|