|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Németh Miklós Moszkvában
"A szovjet vezetés
általában és Gorbacsov különösen áldását adta a Magyarországon
végbe menő változásokra, beleértve a politikai reformokat is. A
lényeget tekintve ilyen értelemben számolt be a Ferihegyi
repülőtéren Németh Miklós kormányfő moszkvai tárgyalásairól... ...kétségtelen, hogy Hruscsov és Brezsnyev, illetve másrészt Gorbacsov
közé nem lehet egyszerűen egyenlőségjelet tenni, de eléggé
nyilvánvaló, hogy a megnyugtató szavak önmagukban édeskeveset
mondanak.
A magyarországi politikai átalakulás folyamata még éppen csak
kezdetét vette, és bizonyosra vehetjük, hogy számos nehéz próba
kíséri majd további kifejlődését. És egyúttal ezek lesznek a
szovjet vezetés, illetve Gorbacsov próbái, amelyeken a mostani
megnyugtatónak szánt állásfoglalás igazi hitelét is le lehet majd
mérni."
|
|
|
|
|
|
|
NSZK: méltatás Németh Miklós és az egyházak levélváltásáról
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. szeptember 24. vasárnap (MTI-tud.) - A hallgatás évei után Magyarország egyházai és a reformokért kiálló Németh Miklós kommunista miniszterelnök között legutóbb olyan levélváltásra került sor, amely döntő jelentőségű az egyházak és a kommunisták közeledése szempontjából. A Welt am Sonntag című tekintélyes konzervatív hetilap ezzel a megállapítással vezette be a levélváltás történetéről és tartalmáról szóló méltatását, amelynek címe: Magyarországon a KP-miniszterelnök szövetséget óhajt az egyházakkal.
A lap az NDK-menekültek kapcsán szeptember nyolcadika és tizenkettedike között végbement levélváltásból részletesen idézi mind a keresztény hitfelekezetek vezetőinek levelét, mind Németh Miklós köszönő válaszát. A budapesti keltezésű tudósításban a nyugatnémet újságíró megállapítja, hogy megfigyelők szenzációs jelentőséget tulajdonítanak azoknak a szavaknak, amelykben a magyar kormányfő írása végén az egyházaknak messzeható együttműködést ajánlott fel. A Welt am Sonntagban olvasható Németh Miklós alábbi megállapítása: a kormány és az egyház együttműködésében mind újabb és újabb fejezeteket kezdhetünk. Bízom abban, hogy ezek a lépések együttműködésünket stratégiai szövetséggé szilárdíthatják az olyan közös célokért vívott küzdelemben, mint amilyen a demokratikus átalakulás békés jellege és a politikai stabilitás megőrzése az eljövendő társadalom megteremtése közben. A lap ugyanebben a budapesti tudósításában beszámol a címer és a nemzeti színű zászló, vagyis a nemzeti jelvények középületeken való használatával, illetve a vörös csillag eltávolításával kapcsolatban, továbbá a sztálinizmus áldozatainak rehabilitálásáról és kártalanításáról, nemkülönben a Mindszenty József hercegprímás rehabilitálásáról elhangzott szóvivői bejelentésről. +++
1989. szeptember 24., vasárnap 14:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- 368-788 a gyógyszerárakhoz szeretnék hozzászólni. Szerintem helytelen az ármegállapítás, mert akinek szívpanasza van az UPANTIL gyógyszernek olyan magas az ára, hogy az már borzasztó. Akinek infarktusa volt és kapja a RIPANTIL gyógyszert, még az sem olyan magas áron van, mint ez a gyógyszer. -
Bakos László 778-695: Dr. Váradi úr azt mondta a Napzártában, hogy már a gyógyszertárakban már megoldott a sorbanállás. Ezt visszautasítom, mert nézzenek körül a gyógyszertárakban, és meglátják, hogy a gyógyszerészek vagy ennyire tapasztalanok, vagy már egyenesen szabotálnak, olyan lassan dolgoznak.
- 667-o39 Illyés Károly: nem tudom miért csodálkoznak a magas gyógyszerfogyasztáson, akkor amikor élvonalban vagyunk a komoly szívbetegségekben. Hiszen ha valaki nem beteg, biztosan nem szed gyógyszert. Én magam vagy 15 féle gyógyszert kell, hogy szedjek.
- 32o-3o2 Dr. Lakatos Andorné: a Napzártában hallgatom a riportot Dr. Matejke Zsuzsa főgyógyszerésszel. Annyi lenne a megjegyzésem, hogy azoknak, akiknek krónikus betegség miatt kell hosszabb távon szedni valamilyen gyógyszert, miért kell többször elmenni az orvoshoz, hogy felírja a gyógyszert. Legalább ezeknek miért nem adják háromszori ismétléssel a recepteket?"
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Ennek jegyében itt is követeltem a munkásőrség feloszlatását, a fegyveres testületek politikamentességét. A gyűlés igen jó hangulatban ért véget. A besúgó itt is jelen volt, gondosan leadta napi operatív információs jelentését. Most már teljesen feleslegesen, mert az eseményről a napi sajtó is beszámolt. Igaz, hogy a jelentésért nyilván felvette a díjazást."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|