|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Németh Miklós Moszkvában
"A szovjet vezetés
általában és Gorbacsov különösen áldását adta a Magyarországon
végbe menő változásokra, beleértve a politikai reformokat is. A
lényeget tekintve ilyen értelemben számolt be a Ferihegyi
repülőtéren Németh Miklós kormányfő moszkvai tárgyalásairól... ...kétségtelen, hogy Hruscsov és Brezsnyev, illetve másrészt Gorbacsov
közé nem lehet egyszerűen egyenlőségjelet tenni, de eléggé
nyilvánvaló, hogy a megnyugtató szavak önmagukban édeskeveset
mondanak.
A magyarországi politikai átalakulás folyamata még éppen csak
kezdetét vette, és bizonyosra vehetjük, hogy számos nehéz próba
kíséri majd további kifejlődését. És egyúttal ezek lesznek a
szovjet vezetés, illetve Gorbacsov próbái, amelyeken a mostani
megnyugtatónak szánt állásfoglalás igazi hitelét is le lehet majd
mérni."
|
|
|
|
|
|
|
üntetés Ófalun az atomtemető ellen (2. rész)
|
A tüntetés résztvevői a tervezett izotóptemető területén egy facsemetét ültettek el abban a reményben, hogy az majd hatalmas lombos fává nőhet, mert tiltakozásukat meghallgatva nem építenek ott atomtemetőt. A tüntetés után tartott sajtótájékoztatón a helybéliek által megbízott független szakértői bizottság tagjai elmondták, hogy az akadémiai elnökség döntését előkészítő ad hoc bizottság tagjaival folytatott szakmai megbeszélésen elhangzottak után különösen meglepőnek tartották az elnökség napokban nyilvánosságra hozott álláspontját, amely szerint a kérdéses terület ,,nem alkalmatlan,, a létesítmény kialakítására. A maguk részéről változatlanul fenntartják ellenvéleményüket, amelyben több új tudományos eredmény is megerősítette őket. Szederkényi Tibor professzor, a független szakértők vezetője elmondta, hogy a legújabb űrfelvételeken nemcsak az általuk veszélyesnek mondott úgynevezett Mecsekalja törésvonal, hanem egy arra merőleges, és az előzővel éppen a kiszemelt terület közvetlen közelében találkozó másik is látható. Mivel az előre nem jelezhető földrengések éppen az ehhez hasonló pontokon törnek a felszín felé, még az eddiginél is aggályosabbnak érzik a radioaktív hulladéktemető odatelepítését. Hangsúlyozta továbbá, hogy ezek a változtathatatlan természeti tényezők kizárják a biztonságos izotópelhelyezést, s elképzelhetetlen, hogy bármilyen megalapozott új tudományos felfedezés változtathat e tényen. Wekler Ferenc tanácselnök ismertette az akadémia elnökének táviratát, amely szerint az alkalmi bizottság az elnökségi vitában elhangzottak alapján átdolgozza a hulladéktemetőről szóló határozat tervezetét, s az átdolgozott változat tekintendő majd elnökségi állásfoglalásnak. A Baranya Megyei Tanács építési és vízügyi osztályának vezetője elmondta: mivel a Paksi Atomerőmű Vállalat már nem rendelkezik a területre vonatkozó érvényes használati engedéllyel, annak hiányában a létesítésre sem kaphat ilyet. A közeljövőben várhatóan újabb területhasználati kérelmet ad be, s annak elbírálása - lévén, hogy a terület több községé - ismét az osztály hatáskörébe tartozik. A területfelhasználási engedély meghosszabbításáért folyamodó beruházót a tanács osztálya egyszer már elutasította, s a főhatóság - az ÉVM - a paksi fellebbezés után is jóváhagyta e döntést. (MTI)
1989. május 7., vasárnap 20:02
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- 368-788 a gyógyszerárakhoz szeretnék hozzászólni. Szerintem helytelen az ármegállapítás, mert akinek szívpanasza van az UPANTIL gyógyszernek olyan magas az ára, hogy az már borzasztó. Akinek infarktusa volt és kapja a RIPANTIL gyógyszert, még az sem olyan magas áron van, mint ez a gyógyszer. -
Bakos László 778-695: Dr. Váradi úr azt mondta a Napzártában, hogy már a gyógyszertárakban már megoldott a sorbanállás. Ezt visszautasítom, mert nézzenek körül a gyógyszertárakban, és meglátják, hogy a gyógyszerészek vagy ennyire tapasztalanok, vagy már egyenesen szabotálnak, olyan lassan dolgoznak.
- 667-o39 Illyés Károly: nem tudom miért csodálkoznak a magas gyógyszerfogyasztáson, akkor amikor élvonalban vagyunk a komoly szívbetegségekben. Hiszen ha valaki nem beteg, biztosan nem szed gyógyszert. Én magam vagy 15 féle gyógyszert kell, hogy szedjek.
- 32o-3o2 Dr. Lakatos Andorné: a Napzártában hallgatom a riportot Dr. Matejke Zsuzsa főgyógyszerésszel. Annyi lenne a megjegyzésem, hogy azoknak, akiknek krónikus betegség miatt kell hosszabb távon szedni valamilyen gyógyszert, miért kell többször elmenni az orvoshoz, hogy felírja a gyógyszert. Legalább ezeknek miért nem adják háromszori ismétléssel a recepteket?"
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Ennek jegyében itt is követeltem a munkásőrség feloszlatását, a fegyveres testületek politikamentességét. A gyűlés igen jó hangulatban ért véget. A besúgó itt is jelen volt, gondosan leadta napi operatív információs jelentését. Most már teljesen feleslegesen, mert az eseményről a napi sajtó is beszámolt. Igaz, hogy a jelentésért nyilván felvette a díjazást."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|