|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Németh Miklós Moszkvában
"A szovjet vezetés
általában és Gorbacsov különösen áldását adta a Magyarországon
végbe menő változásokra, beleértve a politikai reformokat is. A
lényeget tekintve ilyen értelemben számolt be a Ferihegyi
repülőtéren Németh Miklós kormányfő moszkvai tárgyalásairól... ...kétségtelen, hogy Hruscsov és Brezsnyev, illetve másrészt Gorbacsov
közé nem lehet egyszerűen egyenlőségjelet tenni, de eléggé
nyilvánvaló, hogy a megnyugtató szavak önmagukban édeskeveset
mondanak.
A magyarországi politikai átalakulás folyamata még éppen csak
kezdetét vette, és bizonyosra vehetjük, hogy számos nehéz próba
kíséri majd további kifejlődését. És egyúttal ezek lesznek a
szovjet vezetés, illetve Gorbacsov próbái, amelyeken a mostani
megnyugtatónak szánt állásfoglalás igazi hitelét is le lehet majd
mérni."
|
|
|
|
|
|
|
Szocintern - MSZDP - felvételi kérelem
|
Bécs, 1989. március 10. péntek (MTI-TUD) - A Szocialista Internacionáléhoz tartozó pártok vezetőinek bécsi tanácskozásán péntek délelőtt Révész András a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnöke pártja felvételét kérte a szervezetbe.
Révész András a plénum előtt mondott beszédében megköszönte a lehetőséget, hogy meghívottként, 99 éves pártja nevében szólhat, majd bejelentette, hogy az MSZDP ismét a Szocialista Internacionálé teljes jogú tagja kíván lenni. Hangsúlyozta, hogy az utóbbi hónapok magyarországi változásai bizonyítják: a magyar nép nem felejtette el a szociáldemokrata párt nemes céljait, a szabadság, demokrácia, szabadon választott parlament és szociális igazságosság eszméit. Rámutatott, hogy a párt fő célja a magyar társadalom lépcsőzetes átalakítása, számolva a politikai realitásokkal. E cél elérése érdekében az MSZDP kész együttműködni a többi magyarországi párttal. Beszéde utolsó mondatában Révész András a Szocialista Internacionálé erkölcsi, politikai és anyagi támogatását kérte. Az ülés után Baranyai E. Tibor, az MSZDP titkára az MTI bécsi munkatársának kérdéseire válaszolva elmondta, hogy a felvételről a Szocialista Internacionálé nyári, stockholmi kongresszusa dönt majd. A felvétel teljes jogú elismerést hozhat a pártnak, mert az emigrációban működő MSZDP mindeddig csak konzultatív jelleggel vett részt a szervezet tanácskozásain. Elmondta, hogy az MSZDP a párt május 1-i rendezvényeire meghívta Budapestre a Szocintern Pártjainak képviselőit. A nyugatnémet SPD és az osztrák SPÖ vezetői nem hivatalos formában már meg is ígérték, hogy elküldik képviselőiket az MSZDP ünnepségére. Arra a kérdésre, hogy számít-e az MSZDP a Szocialista Internacionálé anyagi támogatására, Baranyai E. Tibor a következőket mondta: az MSZDP-nek elsősorban a magyar kormányzattól és az MSZMP-től kell visszakapnia vagyonát, s a Szocialista Internacionálétól főként erkölcsi és politikai támogatást remél. Hozzátette, hogy az MSZDP ezt a támogatást nem saját maga, hanem az egész ország számára kéri.+++
1989. március 10., péntek 16:19
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- 368-788 a gyógyszerárakhoz szeretnék hozzászólni. Szerintem helytelen az ármegállapítás, mert akinek szívpanasza van az UPANTIL gyógyszernek olyan magas az ára, hogy az már borzasztó. Akinek infarktusa volt és kapja a RIPANTIL gyógyszert, még az sem olyan magas áron van, mint ez a gyógyszer. -
Bakos László 778-695: Dr. Váradi úr azt mondta a Napzártában, hogy már a gyógyszertárakban már megoldott a sorbanállás. Ezt visszautasítom, mert nézzenek körül a gyógyszertárakban, és meglátják, hogy a gyógyszerészek vagy ennyire tapasztalanok, vagy már egyenesen szabotálnak, olyan lassan dolgoznak.
- 667-o39 Illyés Károly: nem tudom miért csodálkoznak a magas gyógyszerfogyasztáson, akkor amikor élvonalban vagyunk a komoly szívbetegségekben. Hiszen ha valaki nem beteg, biztosan nem szed gyógyszert. Én magam vagy 15 féle gyógyszert kell, hogy szedjek.
- 32o-3o2 Dr. Lakatos Andorné: a Napzártában hallgatom a riportot Dr. Matejke Zsuzsa főgyógyszerésszel. Annyi lenne a megjegyzésem, hogy azoknak, akiknek krónikus betegség miatt kell hosszabb távon szedni valamilyen gyógyszert, miért kell többször elmenni az orvoshoz, hogy felírja a gyógyszert. Legalább ezeknek miért nem adják háromszori ismétléssel a recepteket?"
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Ennek jegyében itt is követeltem a munkásőrség feloszlatását, a fegyveres testületek politikamentességét. A gyűlés igen jó hangulatban ért véget. A besúgó itt is jelen volt, gondosan leadta napi operatív információs jelentését. Most már teljesen feleslegesen, mert az eseményről a napi sajtó is beszámolt. Igaz, hogy a jelentésért nyilván felvette a díjazást."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|