Rendszerváltás és az MTI

	A bécsi tárgyalásokról
(Váradi Attila) München, 1989. március 6. (SZER, Világhíradó) - A hagyományos fegyverzet csökkentéséről csütörtökön kezdődnek a megbeszélések az osztrák fővárosban, előreláthatólag kemény alkudozásokkal. Kezdetét veszi - mondhatjuk így - a számháború, vagyis: neked ennyi tankod van; felelet: neked meg amannyi repülőgéped. Sevardnadze mai beszédében háromlépcsős tervet terjesztett elő az európai fegyverzetcsökkentésre. - Annyi már bizonyosra vehető, hogy a csütörtökön ünnepélyes külsőségek között megnyíló tanácskozáson ugyanolyan kemény alkudozások lesznek, mint a csaknem két év óta tartó előkészítő megbeszéléseken, amelyeken a résztvevő 23 ország képviselői között a majdan megtárgyalandó kérdésekről folyt a disputa. A bécsi tárgyalásokban érdekelt országok ezúttal az Európában állomásozó hagyományos szárazföldi haderők csökkentésének lehetőségeit kívánják megvizsgálni, a nukleáris és a vegyi fegyverek nem szerepelnek a napirenden. A tágabb értelemben vett Európa az Atlanti-óceántól az Ural hegységig terjed. A hagyományos fegyverek csökkentésétől elsősorban azt várják, hogy ezzel a kommunista katonai tömb el fogja veszíteni az őt meglepetésszerű támadásra képessé tevő ütőerejének egy számottevő részét, következésképp csökkenni fog a katonai konfliktus veszélye is. Az egyes fegyvernemek csökkentésén, illetve a megengedett felső határok kijelölésén túl arról is szó van, hogy az európai haderő egy részét átcsoportosítják, stratégiailag kevésbé fontos körzeteket jelölvén ki állomáshelyükül. Az érdemi tárgyalások megindulásának első és legfontosabb feltétele, hogy a szakértők végre egyetértésre jussanak a jelenlegi erőviszonyok tekintetében. A közelmúltban erről közreadott - egymástól igen eltérő - kimutatásokról ugyan mindkét fél elismerte, hogy nem tárgyalási alapnak szánták őket, a becslések számadatai azonban előre jelzik, mely területeken várható jelentős nézetkülönbség. Bécsben olyan alapvető fogalmakat kell majd pontosan meghatározni, hogy például mi a harckocsi, milyen kaliberű ágyúk együttese értendő tüzérségen, stb. Az erről mostanáig megjelent nyugati és keleti vélemények annyira különböznek egymástól, hogy gyors megegyezésre nem lehet számítani. NATO-szóvivők korábban már jelezték, hogy a nyugati szövetségesek a Varsói Szerződés haderejének rájuk nézve legveszélyesebb összetevőit - a páncélos hadosztályokat, a tüzérséget és a páncélozott csapatszállító járműveket - kívánják a tárgyalások középpontjába állítani. Az amerikai tárgyaló-küldöttség vezetője szerint a NATO-országok javasolni fogják, hogy az Európában állomásoztatható páncélosok számának felső határát 40 ezerre korlátozzák. Az atlanti szervezetnek eszerint kétezer harckocsit kellene megsemmisítenie, míg a kelet-európai országoknak még mindig 50 százalékos csökkentést kellene végrehajtaniuk ahhoz, hogy helyreálljon az egyensúly a korábban bejelentett egyoldalú csökkentéseken túlmenően. A varsói tömb országai minden bizonnyal azt a NATO javaslatot sem fogadják majd nagy lelkesedéssel, amely arról szól, hogy a katonai szövetségek tagállamai közül egyik se rendelkezhessék többel, mint a harckocsik 30 százalékával. A Varsói Szerződés páncélosainak 56 százalékát ugyanis a Szovjetunió tartja hadrendben. A szovjet propaganda mindeddig azzal érvelt, hogy a páncélosok terén meglévő fölény kiegyenlítődik, hiszen a NATO hadiflottája vadászbombázóival képes ellensúlyozni azt. Szovjet szóvivők a NATO harci helikoptereinek és tankelhárító fegyvereinek állítólagos fölényére is gyakran hivatkoznak. Egy szovjet vezérkari tiszt nemrég összehasonlítást próbált tenni a NATO légiereje és a szovjet páncélosok között, mondván, hogy 440 NATO vadászbombázó 3 szovjet páncélos hadosztálynak felel meg. A Bécsben tárgyaló küldöttségeknek tehát nehéz dolguk lesz, amikor azt kell majd megállapítaniuk, hogy hány alma ér egy narancsot. +++ 1989. március 6., hétfő
Vissza » A hírhez kapcsolódik »