|
|
|
|
Továbbra is öntöznek a gazdaságok (1. rész)
|
1990. augusztus 15., szerda - A múlt heti néhány napos
lehülés, az időjárási front sem hozott annyi csapadékot, hogy a
talajok víztartalma növekedett volna. Ezért ahol csak lehet, annak
ellenére öntöznek, hogy a víz tetemesen megdrágult, mivel szabadáras
lett.
A Földművelésügyi Minisztériumban elmondották: az öntözésre berendezett mintegy 350 ezer hektáros terület 70 százalékára juttatnak az üzemek folyamatosan mesterséges csapadékot. Azért nem többre, mert az öntözőcsövekkel betelepített táblák egy részén a vetésforgó szerint vízutánpótlást nem igénylő növények vannak.
A vízszolgáltatási díjak szabaddá tétele különben idén új helyzetet teremtett. Mint ismeretes: az öntöző vizet a legtöbb helyen nem a gazdaságok termelik ki maguknak, hanem a vízügyi vállalatok szolgáltatják. Az egységes díj megszüntetése óta a vállalatok a vízdíjban minden költségüket felszámították. A gazdaságok egy ideig túlságosan magasnak tartották e díjat, ezért a vízügyi szervezetek felajánlották, hogy a víz kivételi-, illetve továbbító berendezéseket üzemeltetésre átadják a szövetkezeteknek és az állami gazdaságoknak. A termelők hamar rájöttek, hogy a vízszolgáltatás díja valóban nem ok nélkül magas, és speciális szakember hiányában a vízszolgáltatásban lemondtak az ,,önkiszolgálásról,, és továbbra is a vízügyi vállalatoktól igénylik az öntözővizet.
A gazdaságok egyébként a vízellátás tekintetében eltérő helyzetben vannak. A szerencsésebbek, így például a Duna, Tisza és más folyók, patakok közvetlen közelében működő üzemek nem fizetnek vízdíjat. Azok számára viszont, akikhez két-háromszoros lépcsőben, többszöri emeléssel, hosszabb távolságból jut el az öntözővíz, tetemes az ár. Ezekben az üzemekben csak a megfelelő gazdaságossági számítások elvégzése után vállalkoznak az öntözésre. Számos üzemben a kedvezőtlen adottság esetén is öntöznek, mivel a terméskiesés viszont pótolhatatlan veszteséget jelentene az exportban, vagy éppen az állatok tartásában, takarmányozásában. Így például igen nagy területeken öntözik a gazdaságok a vetőmagnak szánt kukoricát. A hibridkukorica-vetőmagot termő területek valamivel több mint a felére juttatnak öntözővizet. (folyt.köv.)
1990. augusztus 14., kedd 22:08
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"-Mezei Ildikó: a Klinikákat a keddi napon adják, a Pumuklival együtt. Kérem tegyék át valamelyik másik napra, az unokám miatt. Nagyon köszönöm.
- Csak azt tudnám, hogy miért hülyitik az embert ezekkel a játkokkal, amikor nem is lehet hivni a számot.
- Szeretném ha egy közleményt bemondanánal: a XI. ker. Bikszádi út 43. sz. alatt holnap nyilik egy disco. A legolcsóbb disco lesz, mert csak 25,- Ft. lesz a belépő. Mindenkit szeretettel várunk a Kelenföldi Ifjúsági Ház vezetősége nevében.
-Hát kedves Kudlik Juli néni, csináltasson egy bifokális szemüveget magának, mert ezzel a letolt szemüveggel nagyon öreg. Ezt egy 64 éves fiatalasszony üzeni magának.
- 686-37o: Bálint gazdától szeretném megkérdezni, hogy a tavalyról megmaradt veteményeket, az idén el lehet-e még ültetni. Ha lehet még ma választ szeretnék kapni. Nagyon köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Március 3-ára Dragon Pál a kisgazdapárt főtitkárhelyettese összehívta a területi szervezetek vezetőit, akik egyértelműen elutasították, a kizárásokat és jogtalannak tartották azt. Sok helyről érkezett igény egy nagyválasztmány összehívására..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|