|
|
|
|
Hamarosan kapható a Viva Mondiale
|
1990. május 18. péntek (MTI) - Bizonyára nem lepődnek meg azok, akik ismerik - személyesen, vagy írásain keresztül - Hegyi Ivánt, a Népszabadság című napilap népszerű sportújságíróját, hogy éppen egy labdarúgással kapcsolatos kiadvány megírására fordított energiát. Ismerősei, olvasói közül ugyanis szinte valamennyien tudják a fiatal zsurnalisztáról, hogy él-hal a futballért. Ha nem így lenne, akkor nyilván nem született volna meg a Viva Mondiale című munka, amely a közelgő labdarúgó világbajnoki döntőt köszönti. Pénteken délután a Népszabadság szerkesztőségének tanácstermében még csak a sajtó képviselőinek mutatták be a kiadványt, de hamarosan az érdeklődők is megvásárolhatják.
Kereszty András, a Népszabadság főszerkesztőjének első helyettese köszöntötte az egybegyűlteket, majd a szerző, Hegyi Iván röviden ismertette a 64 oldalas, fekete-fehér képekkel illusztrált munka tartalmát.
Elmondta, hogy gondoltak egy szebb kiállítású könyv megjelentetésére is, de erről a tervükről anyagi megfontolások miatt lemondtak. Igy végül is egy zsebbe rakható, füzet alakú kiadvány piacra dobása mellett döntöttek. Legfőbb szempontjuk az volt, hogy minél több adatot tartalmazzon a munka, ezért nemcsak a vb döntőjébe jutott 24 csapatról sorakoztatják fel a legfontosabb tudnivalókat, hanem közlik a Mondiale teljes menetrendjét napról napra, óráról órára, s visszapillantanak az eddig megrendezett 13 vb-finálé eredményeire is.
Az olvasókat játékra is buzdítják: tippeljék meg, hogy ki lesz a június 8. és július 8. között megrendezésre kerülő olaszországi világbajnoki döntő gólkirálya, s a helyes ,,megfejtést,, beküldők között egy ITT Nokia típusú színes televíziót sorsolnak ki.
A Népszabadság Villám Könyvek sorozatához tartozó Viva Mondiale , amely a győri Széchenyi Nyomdában készült, 50 ezer példányban kerül a piacra, s 45 forintos áron az újságárusoknál kapható.+++
1990. május 18., péntek 13:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"-Mezei Ildikó: a Klinikákat a keddi napon adják, a Pumuklival együtt. Kérem tegyék át valamelyik másik napra, az unokám miatt. Nagyon köszönöm.
- Csak azt tudnám, hogy miért hülyitik az embert ezekkel a játkokkal, amikor nem is lehet hivni a számot.
- Szeretném ha egy közleményt bemondanánal: a XI. ker. Bikszádi út 43. sz. alatt holnap nyilik egy disco. A legolcsóbb disco lesz, mert csak 25,- Ft. lesz a belépő. Mindenkit szeretettel várunk a Kelenföldi Ifjúsági Ház vezetősége nevében.
-Hát kedves Kudlik Juli néni, csináltasson egy bifokális szemüveget magának, mert ezzel a letolt szemüveggel nagyon öreg. Ezt egy 64 éves fiatalasszony üzeni magának.
- 686-37o: Bálint gazdától szeretném megkérdezni, hogy a tavalyról megmaradt veteményeket, az idén el lehet-e még ültetni. Ha lehet még ma választ szeretnék kapni. Nagyon köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Március 3-ára Dragon Pál a kisgazdapárt főtitkárhelyettese összehívta a területi szervezetek vezetőit, akik egyértelműen elutasították, a kizárásokat és jogtalannak tartották azt. Sok helyről érkezett igény egy nagyválasztmány összehívására..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|