|
|
|
|
Szakértői szinten folytatódott az Országgyűlés előkészítése
|
1990. április 18., szerda - A parlamenti pártok szakértői szerdai konzultációjukon megegyeztek abban, hogy az Országgyűlés alakuló ülése az elnök mellett három alelnököt és hat jegyzőt válasszon. Konszenzus jött létre az alelnök állítás sorrendjét illetően is: a tisztségeket többségi elv alapján, a pártok erősorrendjében döntik el. Az MDF, az FKGP és a KDNP javasolta azt is, hogy az erősorrendtől a pártok megegyezéssel eltérhessenek más pártok pozíciójának érintése nélkül, ezt a megoldást azonban az SZDSZ képviselője kategórikusan elutasította, a Fidesz megbízottja pedig azt javasolta, hogy a pártvezetők csütörtöki tanácskozásukon döntsenek erről. A hat jegyzőt illetően egyetértés alakult ki abban, hogy a paritás elve alapján minden párt állítson egy jelöltet, a Fidesz képviselője azonban ragaszkodott a korábbi tanácskozáson elfogadott megállapodáshoz: az akkor még 4 jegyzőben gondolkodó pártok képviselői két helyet juttattak volna a Fidesznek.
Az Országgyűlés állandó bizottságainak felállításában, számuk meghatározásában nem született megállapodás. Erről április 26-án tanácskoznak ismét a pártok szakértői. Az MDF 10 állandó bizottságot képzel el, az SZDSZ 6 bizottság létrehozásában gondolkodik. Április 26-án részletekbe menően foglalkoznak majd a képviselők tiszteletdíjának, költségtérítésének és kedvezményeinek ideiglenes szabályozásával is. (MTI)
1990. április 18., szerda 20:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"-Mezei Ildikó: a Klinikákat a keddi napon adják, a Pumuklival együtt. Kérem tegyék át valamelyik másik napra, az unokám miatt. Nagyon köszönöm.
- Csak azt tudnám, hogy miért hülyitik az embert ezekkel a játkokkal, amikor nem is lehet hivni a számot.
- Szeretném ha egy közleményt bemondanánal: a XI. ker. Bikszádi út 43. sz. alatt holnap nyilik egy disco. A legolcsóbb disco lesz, mert csak 25,- Ft. lesz a belépő. Mindenkit szeretettel várunk a Kelenföldi Ifjúsági Ház vezetősége nevében.
-Hát kedves Kudlik Juli néni, csináltasson egy bifokális szemüveget magának, mert ezzel a letolt szemüveggel nagyon öreg. Ezt egy 64 éves fiatalasszony üzeni magának.
- 686-37o: Bálint gazdától szeretném megkérdezni, hogy a tavalyról megmaradt veteményeket, az idén el lehet-e még ültetni. Ha lehet még ma választ szeretnék kapni. Nagyon köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Március 3-ára Dragon Pál a kisgazdapárt főtitkárhelyettese összehívta a területi szervezetek vezetőit, akik egyértelműen elutasították, a kizárásokat és jogtalannak tartották azt. Sok helyről érkezett igény egy nagyválasztmány összehívására..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|