|
|
|
|
Választás - osztrák néppárti politikusok
|
Sebetyén Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Bécs, 1990. április 9. hétfő (MTI-tud) - Az Osztrák Néppárt
(ÖVP) három vezető politikusa hétfőn külön-külön nyilatkozatban
üdvözölte a pártjukkal rokon irányzatú Magyar Demokrata Fórum
választási győzelmét.
Josef Riegler alkancellár, az ÖVP elnöke a demokratikus társadalom irányában tett, történelmi jelentőségű fordulatnak minősítette a több mint négy évtizede első szabad magyarországi választást.
Ennek eredményei szerint a magyar állampolgárok világosan elutasították a szocializmust, s azokat a pártokat részesítették előnyben, amelyek a piacgazdaságért és alapvető reformokért lépnek fel; a miniszterelnöki tisztségre esélyes Antall József vezette demokrata fórummal, a kereszténydemokratákkal és a kisgazdapárttal az Osztrák Néppárt már régebb óta baráti érintkezést tart fenn - mondta Riegler alkancellár, majd közölte: Ausztria továbbra is jószomszédi együttműködést kínál minden olyan téren, ahol ezt a magyar fél kívánja.
Alois Mock külügyminiszter, a néppárt tiszteletbeli elnöke nyilatkozatában kifejtette, hogy az MDF-nek a második fordulóban kiteljesedett választási sikerét annak nyilvánvaló jeleként kell értékelni, hogy a magyar nép demokráciát és szociális piacgazdaságot akar. A szavazás kimenetele a magyar önrendelkezés és a politikai szabadság újjászületését mutatja, s ennek alapján számítani lehet arra, hogy Magyarország igen hamar teljes jogú tagjává válhat az Európa Tanácsnak - hangoztatta véleményét a miniszter.
Erhard Busek, a tudomány és kutatási ügyek minisztere szerint a vasárnapi választási eredmény igazolta azokat a következetes erőfeszítéseket, amelyeket Antall József és politikustársai tettek a nyugati típusú erős demokrácia kialakítására. Mint mondta, e törekvéseket a Magyar Demokrata Fórum létrejöttétől kezdve ő maga is figyelemmel kíséri. A miniszter az 1995-re tervezett bécs-budapesti világkiállítás osztrák országos csúcsbizottságának elnökeként hozzáfűzte, hogy az MDF-fel az évek során kiépített jó kapcsolatait elsősorban az ebben a közös vállalkozásban való eredményes együttműködés érdekében akarja felhasználni. +++
1990. április 9., hétfő 15:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"-Mezei Ildikó: a Klinikákat a keddi napon adják, a Pumuklival együtt. Kérem tegyék át valamelyik másik napra, az unokám miatt. Nagyon köszönöm.
- Csak azt tudnám, hogy miért hülyitik az embert ezekkel a játkokkal, amikor nem is lehet hivni a számot.
- Szeretném ha egy közleményt bemondanánal: a XI. ker. Bikszádi út 43. sz. alatt holnap nyilik egy disco. A legolcsóbb disco lesz, mert csak 25,- Ft. lesz a belépő. Mindenkit szeretettel várunk a Kelenföldi Ifjúsági Ház vezetősége nevében.
-Hát kedves Kudlik Juli néni, csináltasson egy bifokális szemüveget magának, mert ezzel a letolt szemüveggel nagyon öreg. Ezt egy 64 éves fiatalasszony üzeni magának.
- 686-37o: Bálint gazdától szeretném megkérdezni, hogy a tavalyról megmaradt veteményeket, az idén el lehet-e még ültetni. Ha lehet még ma választ szeretnék kapni. Nagyon köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Március 3-ára Dragon Pál a kisgazdapárt főtitkárhelyettese összehívta a területi szervezetek vezetőit, akik egyértelműen elutasították, a kizárásokat és jogtalannak tartották azt. Sok helyről érkezett igény egy nagyválasztmány összehívására..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|