|
|
|
|
Választások - visszhang
|
1990. április 9. hétfő (Reuter/AFP/UPI/AP/dpa)- A
világhírügynökségek terjedelmes budapesti jelentésekben számoltak be
a választások második fordulójának menetéről, de az eredmények
átfogó elemzésére még nem vállalkoztak.
A dpa nyugatnémet világos, a UPI amerikai hírügynökség döntő győzelemnek minősíti a Magyar Demokrata Fórum sikerét, amelynek alapján megalakíthatja Magyarország négy évtized óta első nem kommunista kormányát. A Reuter brit hírügynökség fogalmazása szerint az MDF ,,tönkreverte,, legnagyobb ellenfelét, a baloldali-liberális SZDSZ-t. A UPI jelentése szerint a lemaradásuk aránya felett láthatóan meglepett szabad demokraták jelezték, nem törekszenek nagykoalicióra.
Az AFP hajnali jelentése az MDF sikerét a hagyományos jobboldal diadalaként értelmezi. Az AP hírügynökség megjegyzi, hogy a magyarországi a második konzervatív győzelem Kelet-Európában a keletnémet választások után.
A jelentések leszögezik, hogy a választók egyértelműen nemet mondtak az ország kommunista múltjára. Ez nemcsak a párt reformszárnya, a mostani MSZP rossz szereplésén mutatkozott meg, hanem azon a tényen is, hogy az ortodox szárny, a mostani MSZMP a négyszázalékos küszöbön elbukva nem képviselteti magát az új parlamentben. A Reuter jelentése szerint az eredmény jelzi az út végét a kormányzó ex-kommunisták számára, akik tavaly a marxizmust elvetve átnevezték magukat szocialista párttá és megrendezték a többpárti választást, ami politikai öngyilkossággal ért fel.
A hírügynökségek hírt adtak Horn Gyula vereségéről. Az AFP erről szóló külön jelentése ismerteti a külügyminiszter érdemeit is.
A hírügynökségek idézik Antall József szavait arról, hogy a választások győztese az egész magyar nép és ismertetik kijelentését az MDF koaliciós terveiről a kereszténydemokratákkal és a kisgazdákkal. Az AFP utal arra, hogy a kormányfői tisztség várományosa kész találkozni Mihail Gorbacsovval.
A jelentések ismertetik Kis Jánosnak, az SZDSZ ügyvivő elnökének szavait, hogy a párt kudarca viszonylagos és a ,,világon egyetlen más liberális pártnak sincs ilyen erős parlamenti képviselete,,. A hírügynökségek azt is idézik, hogy az SZDSZ felelős ellenzéki párt lesz a parlamentben és szigorú bírálója az új kormánynak, de nem fogja támadni olyan népszerűtlen intézkedésekért, amelyek az ország javát szolgálják. (folyt.)
1990. április 9., hétfő 08:54
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"-Mezei Ildikó: a Klinikákat a keddi napon adják, a Pumuklival együtt. Kérem tegyék át valamelyik másik napra, az unokám miatt. Nagyon köszönöm.
- Csak azt tudnám, hogy miért hülyitik az embert ezekkel a játkokkal, amikor nem is lehet hivni a számot.
- Szeretném ha egy közleményt bemondanánal: a XI. ker. Bikszádi út 43. sz. alatt holnap nyilik egy disco. A legolcsóbb disco lesz, mert csak 25,- Ft. lesz a belépő. Mindenkit szeretettel várunk a Kelenföldi Ifjúsági Ház vezetősége nevében.
-Hát kedves Kudlik Juli néni, csináltasson egy bifokális szemüveget magának, mert ezzel a letolt szemüveggel nagyon öreg. Ezt egy 64 éves fiatalasszony üzeni magának.
- 686-37o: Bálint gazdától szeretném megkérdezni, hogy a tavalyról megmaradt veteményeket, az idén el lehet-e még ültetni. Ha lehet még ma választ szeretnék kapni. Nagyon köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Március 3-ára Dragon Pál a kisgazdapárt főtitkárhelyettese összehívta a területi szervezetek vezetőit, akik egyértelműen elutasították, a kizárásokat és jogtalannak tartották azt. Sok helyről érkezett igény egy nagyválasztmány összehívására..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|