|
|
|
|
Választás ,90 - Pártvélemény - MSZP
|
1990. április 8., vasárnap - A Magyar Szocialista Párt a
választások második fordulójában országosan 5-10 további helyre
számít; örülne, ha Budapesten bármelyik választókerületben befutna
valamelyik jelöltje. Ezt Katona Béla, az MSZP országos elnökségének
tagja, a párt budapesti szervezetének elnöke mondta vasárnap kora
este az MTI munkatársának kérdésére. Katona Béla megítélése szerint
a választási kampány a második forduló előtt már csendesebb volt. Az
MSZP konstruktív ellenzéki szerepre készül, ez nyilvánvalóan
behatárolja a lehetőségeit. A parlamenti szocialista frakciót a
tervek szerint már a jövő héten összehívják álláspontja
kialakítására, az ügyrendi és a személyi kérdések megvitatására. Az
MSZP országos elnöksége szerdán ülésezik, szombatra pedig
összehívják az országos választmányt.
Polgár Viktor, az MSZP szóvivője arról tájékoztatta az MTI munkatársát, hogy a második fordulóban a párt jelöltjei közül mindössze hárman indulnak az első helyről. Horn Gyula Somogy, Szűrös Mátyás, valamint Csige József gimnáziumi igazgató Hajdú-Bihar megye egy-egy választókerületében kapta meg a legtöbb szavazatot. Az MSZP 3O-35 parlamenti helyre számít. A szóvivő sajnálattal állapította meg: több helyről is olyan jelzést kaptak, hogy a szocialista párt ,,terhére,, még a választás második fordulójának napján is röplapokat osztogattak, illetve terjesztettek, megsértve ezzel a szabályokat. Egy példát is említett: Somogyban a Magyar Néppárt szólította fel a választókat Horn Gyula elleni szavazásra, az MDF jelöltjének javára. Polgár Viktor fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy sehol sem a szocialista párt programját, politikáját támadták az ellenfelek, hanem személyeskedtek, a párt jelöltjeinek előéletével, múltjával foglalkoztak, nem egyszer valótlanságokat állítva.
A szóvivő végezetül annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a baloldali érzelmű szavazók ma az MSZP-re adták voksukat, s a baloldal nem csupán a lakosság 11 százalékát ,,mozgatja meg,,. Az első, igencsak töredékes jelzések szerint ezt látszanak alátámasztani. (MTI)
1990. április 8., vasárnap 20:41
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"-Mezei Ildikó: a Klinikákat a keddi napon adják, a Pumuklival együtt. Kérem tegyék át valamelyik másik napra, az unokám miatt. Nagyon köszönöm.
- Csak azt tudnám, hogy miért hülyitik az embert ezekkel a játkokkal, amikor nem is lehet hivni a számot.
- Szeretném ha egy közleményt bemondanánal: a XI. ker. Bikszádi út 43. sz. alatt holnap nyilik egy disco. A legolcsóbb disco lesz, mert csak 25,- Ft. lesz a belépő. Mindenkit szeretettel várunk a Kelenföldi Ifjúsági Ház vezetősége nevében.
-Hát kedves Kudlik Juli néni, csináltasson egy bifokális szemüveget magának, mert ezzel a letolt szemüveggel nagyon öreg. Ezt egy 64 éves fiatalasszony üzeni magának.
- 686-37o: Bálint gazdától szeretném megkérdezni, hogy a tavalyról megmaradt veteményeket, az idén el lehet-e még ültetni. Ha lehet még ma választ szeretnék kapni. Nagyon köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Március 3-ára Dragon Pál a kisgazdapárt főtitkárhelyettese összehívta a területi szervezetek vezetőit, akik egyértelműen elutasították, a kizárásokat és jogtalannak tartották azt. Sok helyről érkezett igény egy nagyválasztmány összehívására..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|