|
|
|
|
- Választás és koalíció - 1. folyt.
|
- A választások első fordulója szoros eredményt hozott Csongrád megye 6-os választókerületében, Hódmezővásárhelyen. A Független Kisgazdapárt jelöltje megközelítően 27 százalékot szerzett. Ennél 3 százalékkal kevesebb voksot gyűjtött az MDF jelöltje, míg 15 százalékot ért el az SZDSZ színeiben induló jelölt. Nyitottnak ígérkezett tehát a végjáték, ám időközben kiskoalíciót alakított a Kisgazdapárt a szociáldemokratákkal, az SZDSZ-szel és a Fidesszel "igaz demokraták szövetsége" néven, a kisgazdapárti jelölt támogatására. .
Ezek után milyen esélyt ad magának az SZDSZ jelöltjének visszalépésével a két állva maradt jelölt? Dr. Grezsa Ferenc, MDF:
- Én úgy érzem, hogy a küzdelem továbbra is nyitott, és jó esélyeim vannak a második fordulóban. Ezt több tényezőre is alapíthatom, ezt a bizakodást. Elsősorban arra, hogy a Kisgazdapárt lényegesen elmaradt a saját várakozásaihoz képest ezzel az eredménnyel, hiszen tradícionális mezőváros Hódmezővásárhely, és a jelölt többgenerációs állatorvos-családból származik, maga is állatorvos, a családban ma is négy állatorvos működik a választókerületben. Tehát ez mindenképpen bíztató számomra. Másrészt pedig ugyanakkor az is bíztatás lehet, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének jelöltjére szavazók tulajdonképpen a modernizációs programra szavaztak. Nem gondolom azt a magam részéről, hogy az ő szavára, az ő felhívására valamennyi jelölt, aki akkor oda szavazott, rá, az a második fordulóban a Kisgazdapártot fogja támogatni. (folyt.)
1990. április 4., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"-Mezei Ildikó: a Klinikákat a keddi napon adják, a Pumuklival együtt. Kérem tegyék át valamelyik másik napra, az unokám miatt. Nagyon köszönöm.
- Csak azt tudnám, hogy miért hülyitik az embert ezekkel a játkokkal, amikor nem is lehet hivni a számot.
- Szeretném ha egy közleményt bemondanánal: a XI. ker. Bikszádi út 43. sz. alatt holnap nyilik egy disco. A legolcsóbb disco lesz, mert csak 25,- Ft. lesz a belépő. Mindenkit szeretettel várunk a Kelenföldi Ifjúsági Ház vezetősége nevében.
-Hát kedves Kudlik Juli néni, csináltasson egy bifokális szemüveget magának, mert ezzel a letolt szemüveggel nagyon öreg. Ezt egy 64 éves fiatalasszony üzeni magának.
- 686-37o: Bálint gazdától szeretném megkérdezni, hogy a tavalyról megmaradt veteményeket, az idén el lehet-e még ültetni. Ha lehet még ma választ szeretnék kapni. Nagyon köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Március 3-ára Dragon Pál a kisgazdapárt főtitkárhelyettese összehívta a területi szervezetek vezetőit, akik egyértelműen elutasították, a kizárásokat és jogtalannak tartották azt. Sok helyről érkezett igény egy nagyválasztmány összehívására..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|