|
|
|
|
Az SZDSZ választási kampányindító nagygyűlése Nyíregyházán (1.
rész)
|
1990. február 3., szombat - Rendszerváltás elé érkezett
Magyarország. Ahhoz ugyanis, hogy az inflációt meg lehessen fékezni,
az adósságállományt fel lehessen számolni, a politikának kell
alapjaiban megváltoznia. Az alapokig szükséges lebontani azt a
hatalmat, amely gazdaságilag tönkretette az országot - hangoztatták
Kis János és ifj. Rajk László, az SZDSZ országos tanácsának tagjai a
Szabad Demokraták Szövetségének szombati nyiregyházi választási
kampányindító országos nagygyűlésén.
Kis János a mintegy 500 érdeklődő előtt kifejtette: pártja aktívan ki akarja venni a részét a történelmi feladatokból. Az SZDSZ mindent megtesz azért, hogy elnyerje a választópolgárok bizalmát. Programjában azonban nem igér csodát, csak olyan célt határozott meg, amit meg lehet és meg is kell valósítani. Nem mondja azt, hogy az inflációt azonnal meg lehet állítani, de azt igen, hogy az mérsékelhető és 3-4 éven belül megfékezhető. Kis János az adósság visszafizetéséről szólva kijelentette: az adósságállományt néhány éven belül kétharmadára, majd felére lehet csökkenteni. Aláhúzta: ez döntő feltétele annak, hogy a gazdaság felemelkedése elkezdődhessen. Pártjának van elképzelése a munkanélküliség kordában tartására is.
Ifj. Rajk László a szabad demokraták gazdasági programjából emelt ki néhány, a pártja által felvállalt tennivalót. Többek között szólt a földkérdés igazságos rendezéséről, s kiemelte: azok jussanak földhöz, akik abból élnek. Hangsúlyozta, a termelőszövetkezeti formát nem szabad egyértelműen elvetni, hiszen vannak olyanok, akik nem rendelkeznek földtulajdonnal, tőkéjük sincs a föld vásárlására, de továbbra is a mezőgazdaságban szeretnének és kénytelenek tevékenykedni. Ezzel együtt az SZDSZ olyan gazdaságot akar, amely a magántulajdonon alapul.
A nagygyűlés szónokai ezt követően az érdeklődők kérdéseire válaszoltak. Kis János arról beszélt, hogy a választások után létrejövő új kormányban az SZDSZ koalíciós partnere lehet a Fidesz, a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt, valamint a Magyarországi Szociáldemokrata Párt. Azt sem hallgatta el, hogy az utóbbi kettővel pártjának vitái vannak. (folyt.köv.)
1990. február 3., szombat 21:34
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"-Mezei Ildikó: a Klinikákat a keddi napon adják, a Pumuklival együtt. Kérem tegyék át valamelyik másik napra, az unokám miatt. Nagyon köszönöm.
- Csak azt tudnám, hogy miért hülyitik az embert ezekkel a játkokkal, amikor nem is lehet hivni a számot.
- Szeretném ha egy közleményt bemondanánal: a XI. ker. Bikszádi út 43. sz. alatt holnap nyilik egy disco. A legolcsóbb disco lesz, mert csak 25,- Ft. lesz a belépő. Mindenkit szeretettel várunk a Kelenföldi Ifjúsági Ház vezetősége nevében.
-Hát kedves Kudlik Juli néni, csináltasson egy bifokális szemüveget magának, mert ezzel a letolt szemüveggel nagyon öreg. Ezt egy 64 éves fiatalasszony üzeni magának.
- 686-37o: Bálint gazdától szeretném megkérdezni, hogy a tavalyról megmaradt veteményeket, az idén el lehet-e még ültetni. Ha lehet még ma választ szeretnék kapni. Nagyon köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Március 3-ára Dragon Pál a kisgazdapárt főtitkárhelyettese összehívta a területi szervezetek vezetőit, akik egyértelműen elutasították, a kizárásokat és jogtalannak tartották azt. Sok helyről érkezett igény egy nagyválasztmány összehívására..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|