|
|
|
|
Befejezte munkáját az írószövetség közgyűlése (1. rész)
|
1989. november 26., vasárnap - Új magyar irodalom elnevezéssel mintegy harminc író platformot alakított az Írószövetség közgyűlésének vasárnapi, második munkanapján. A platformot a közgyűlés vége felé létrehozó írók - köztük Csordás Gábor, Esterházy Péter, Konrád György, Kodolányi Gyula, Jókai Anna - azzal indokolták lépésüket, hogy nem születtek a kétnapos tanácskozás folyamán olyan döntések, amelyek az Írószövetség munkáját, szemléletét és belső működési rendjét hozzáigazítanák a gyökeresen megváltozott társadalmi struktúrához. Álláspontjuk szerint, bár részben módosították az alapszabályt, a változtatások nem elégségesek. Véleményük szerint nem indítottak el közös gondolkodást azok a felszólalások sem, amelyek a kívánatos újfajta szemlélet és tevékenység elterjesztését javasolták, sőt sürgették.
Nem arról van szó, hogy szembefordul egy kisebb csoport a többségi véleménnyel - hangsúlyozta a kezdeményezés szószólójaként Csordás Gábor. Mint mondotta: ahhoz kerestek formát az írók, hogy kisebbségi véleményüket továbbra is fenntarthassák, azzal a szándékkal, hogy idővel megpróbálják meggyőzni a többséget a változások szükségességéről. A közgyűlésen ismertették a 71 tagú választmányban helyet kapott írók névsorát. (A választás már előző nap lezajlott.) A testületbe delegálták többek között Bertha Bulcsút, Cseres Tibort, Csoóri Sándort, Göncz Árpádot, Mészöly Miklóst, Tamás Menyhértet. Az alapszabály módosításának tárgyalásakor elsőként Fekete Gyula alelnök ismertette az alapszabály-előkészítő bizottság elképzeléseit. Kiemelte azokat a pontokat, amelyekben az új változat jelentősen eltér a most érvényben lévő dokumentumtól. A tervezet egyebek mellett kezdeményezi, hogy a szervezet Magyar Írószövetségre változtassa nevét; működését terjessze ki az egész világra, s ennek megfelelően fogadja tagjai közé a más országokban élő írókat is. Ezt a javaslatot elfogadták. Majd felmerült, hogy az eddigi író-főtitkár helyett gazdasági ügyekkel foglalkozó menedzser-főtitkárt válasszanak. Az ötletet azonban a szavazás során elvetették. Szó esett arról is, hogy esetleg az elnöki posztot megszüntetve, három társelnök irányítaná egyidőben a szövetség munkáját. (folyt.köv)
1989. november 26., vasárnap 18:21
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"-Mezei Ildikó: a Klinikákat a keddi napon adják, a Pumuklival együtt. Kérem tegyék át valamelyik másik napra, az unokám miatt. Nagyon köszönöm.
- Csak azt tudnám, hogy miért hülyitik az embert ezekkel a játkokkal, amikor nem is lehet hivni a számot.
- Szeretném ha egy közleményt bemondanánal: a XI. ker. Bikszádi út 43. sz. alatt holnap nyilik egy disco. A legolcsóbb disco lesz, mert csak 25,- Ft. lesz a belépő. Mindenkit szeretettel várunk a Kelenföldi Ifjúsági Ház vezetősége nevében.
-Hát kedves Kudlik Juli néni, csináltasson egy bifokális szemüveget magának, mert ezzel a letolt szemüveggel nagyon öreg. Ezt egy 64 éves fiatalasszony üzeni magának.
- 686-37o: Bálint gazdától szeretném megkérdezni, hogy a tavalyról megmaradt veteményeket, az idén el lehet-e még ültetni. Ha lehet még ma választ szeretnék kapni. Nagyon köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Március 3-ára Dragon Pál a kisgazdapárt főtitkárhelyettese összehívta a területi szervezetek vezetőit, akik egyértelműen elutasították, a kizárásokat és jogtalannak tartották azt. Sok helyről érkezett igény egy nagyválasztmány összehívására..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|