|
|
|
|
Demokratikus Magyarországért Mozgalom - Pozsgay Imre (2. rész)
|
Szólt arról is, hogy a mozgalom nem kíván a választásokon indulni, de őrködni kíván annak tisztaságán. Gazsó Ferenc egyetemi tanár, az előkészítő bizottság tagja elmondta, hogy a mozgalom számít a párt elkötelezettséget nem vállaló, ám a politika alakításában résztvenni szándékozó emberekre. A mozgalom akkor lesz életképes, ha túl a makrotársadalompolitikai összefüggéseken a helyi társadalom alakításában is szerepet fog játszani. Sokan éppen ez utóbbi igénnyel kapcsolódnak a mozgalomhoz. Bihari Mihály egyetemi tanár, aki szintén tagja az előkészítő bizottságnak hangsúlyozta: európai értelemben vett baloldali törekvésről van szó, amit az őszre elkészülő alapító nyilatkozat is kifejezésre juttat majd. Akik számára a szabadságelvű szocializmus távlatban nem fogadható el, de egy demokratikus Magyarországért hajlandók tenni, azokat is szívesen látják a mozgalomban. (MTI)
1989. június 30., péntek 17:44
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"-Mezei Ildikó: a Klinikákat a keddi napon adják, a Pumuklival együtt. Kérem tegyék át valamelyik másik napra, az unokám miatt. Nagyon köszönöm.
- Csak azt tudnám, hogy miért hülyitik az embert ezekkel a játkokkal, amikor nem is lehet hivni a számot.
- Szeretném ha egy közleményt bemondanánal: a XI. ker. Bikszádi út 43. sz. alatt holnap nyilik egy disco. A legolcsóbb disco lesz, mert csak 25,- Ft. lesz a belépő. Mindenkit szeretettel várunk a Kelenföldi Ifjúsági Ház vezetősége nevében.
-Hát kedves Kudlik Juli néni, csináltasson egy bifokális szemüveget magának, mert ezzel a letolt szemüveggel nagyon öreg. Ezt egy 64 éves fiatalasszony üzeni magának.
- 686-37o: Bálint gazdától szeretném megkérdezni, hogy a tavalyról megmaradt veteményeket, az idén el lehet-e még ültetni. Ha lehet még ma választ szeretnék kapni. Nagyon köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Március 3-ára Dragon Pál a kisgazdapárt főtitkárhelyettese összehívta a területi szervezetek vezetőit, akik egyértelműen elutasították, a kizárásokat és jogtalannak tartották azt. Sok helyről érkezett igény egy nagyválasztmány összehívására..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|