|
|
|
|
Kezdeményezés az 1780-as címer visszaállítására Pécsett
|
1989. május 22., hétfő - A pécsi címerbizottság az 1780-ban kiadott barokk címer visszaállítását ajánlotta a tanácsnak. A szakértők szerint ugyanis ez a város egyetlen olyan címere, amely jogfolytonosságot és történelmi folyamatosságot is képvisel. Mária Terézia és II. József együttesen adományozta abból az alkalomból, hogy az addig püspöki fennhatóság alatt álló Pécs szabad királyi város lett, s növekedett az önállósága.
Az utóbbi időben több alkalommal, több fórumon szóvá tették a pécsi polgárok a városi címer és zászló ügyét. A jelenlegi címerrel ugyanis elégedetlen a közvélemény. Nem őriz hagyományokat, nem felel meg a heraldikai szabályoknak, az ábrázolt kalapács és könyv semmitmondó, sematikus. Ráadásul a tervezője Pécs kétezer éves történelmének legszerencsétlenebb korszakára, a török hódoltságra utaló félholdas dzsámikupolát tette meg a címer főmotívumává. A címerbizottság számításba vett más lehetőségeket, így például régi pécsi pecsétek ábrázolásait és a pécsi püspökök címerképeit is. Ám ezek egyike sem állja a versenyt a barokk címerrel. Az első magyar egyetem régészeti ásatása során előkerült egy szép Anjou-liliomos címer. Ezt pedig azért nem ajánlja a bizottság, mert ha bebizonyosodik, hogy valóban az 1367-ben alapított egyetem címere, akkor annak használatára a Janus Pannonius Tudományegyetem formálhat jogot. A címerbizottság által visszaállításra javasolt barokk címert ötágú korona díszíti, középen a Mecseket szimbolizáló hegycsúcs és a város stilizált képe látható, két oldalán a hűség és a szorgalom allegorikus alakjai állnak. A bizottság javaslatot tett a város zászlajára is. A jelenlegi halványkék színű zászlónak - a mostani címerhez hasonlóan - nincsen hagyománya, helyette a régi kék-sárga színű zászló használatát ajánlják a szakértők. (MTI)
1989. május 21., vasárnap 18:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"-Mezei Ildikó: a Klinikákat a keddi napon adják, a Pumuklival együtt. Kérem tegyék át valamelyik másik napra, az unokám miatt. Nagyon köszönöm.
- Csak azt tudnám, hogy miért hülyitik az embert ezekkel a játkokkal, amikor nem is lehet hivni a számot.
- Szeretném ha egy közleményt bemondanánal: a XI. ker. Bikszádi út 43. sz. alatt holnap nyilik egy disco. A legolcsóbb disco lesz, mert csak 25,- Ft. lesz a belépő. Mindenkit szeretettel várunk a Kelenföldi Ifjúsági Ház vezetősége nevében.
-Hát kedves Kudlik Juli néni, csináltasson egy bifokális szemüveget magának, mert ezzel a letolt szemüveggel nagyon öreg. Ezt egy 64 éves fiatalasszony üzeni magának.
- 686-37o: Bálint gazdától szeretném megkérdezni, hogy a tavalyról megmaradt veteményeket, az idén el lehet-e még ültetni. Ha lehet még ma választ szeretnék kapni. Nagyon köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Március 3-ára Dragon Pál a kisgazdapárt főtitkárhelyettese összehívta a területi szervezetek vezetőit, akik egyértelműen elutasították, a kizárásokat és jogtalannak tartották azt. Sok helyről érkezett igény egy nagyválasztmány összehívására..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|