|
|
|
|
Csehszlovákia - Husák egészségi állapota
|
Láng Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Prága, 1989. március 10. péntek (MTI-tud.) - Gustáv Husák csehszlovák köztársasági elnököt hirtelen megbetegedése miatt kórházban kezelik, egészségi állapota kielégítő - adta hírül pénteken a Rudé Právo. A lap külön tudósításában beszámolt arról, hogy a kórházban Husákot felkereste Milos Jakes, a CSKP KB főtitkára, és a pártvezetés nevében mihamarabbi javulást kívánt neki.
A Rudé Právo szerint a köztársasági elnök néhány napja van kórházban, betegségének lefolyása alapján valószínűleg belátható időn belül elhagyhatja azt. Ennek időpontjáról kezelő orvosai döntenek. Emlékezetes, hogy a csehszlovák közvélemény március 7-én Ladislav Adamec miniszterelnöktől tudta meg, hogy Gustáv Husák megbetegedett. Adamec a Prágai Várban megrendezett hagyományos nőnapi ünnepségen közölte, hogy a köztársasági elnök beteg, és ő mondta el helyette az ünnepi beszédet. A nyugati sajtóban ezt követően olyan hírek láttak napvilágot, hogy Husák meghalt, illetve súlyos beteg. A csehszlovák külügyminisztérium szóvivője csütörtökön Prágában cáfolta ezeket a híreszteléseket és közölte, hogy a köztársasági elnök influenzás. Husák január 10-én töltötte be a 76. életévét és először 1975-ben, legutoljára 1985. május 22-én választották meg köztársasági elnöknek. Mostani megbízatása 1990-ig tart. A csehszlovák alkotmány szerint ha a köztársasági elnök súlyos okok miatt akadályoztatva van funkciója gyakorlásában, azt a szövetségi kormány veszi át, amely bizonyos elnöki teendőkkel a kormányfőt bízhatja meg erre az időre. +++
1989. március 10., péntek 09:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"-Mezei Ildikó: a Klinikákat a keddi napon adják, a Pumuklival együtt. Kérem tegyék át valamelyik másik napra, az unokám miatt. Nagyon köszönöm.
- Csak azt tudnám, hogy miért hülyitik az embert ezekkel a játkokkal, amikor nem is lehet hivni a számot.
- Szeretném ha egy közleményt bemondanánal: a XI. ker. Bikszádi út 43. sz. alatt holnap nyilik egy disco. A legolcsóbb disco lesz, mert csak 25,- Ft. lesz a belépő. Mindenkit szeretettel várunk a Kelenföldi Ifjúsági Ház vezetősége nevében.
-Hát kedves Kudlik Juli néni, csináltasson egy bifokális szemüveget magának, mert ezzel a letolt szemüveggel nagyon öreg. Ezt egy 64 éves fiatalasszony üzeni magának.
- 686-37o: Bálint gazdától szeretném megkérdezni, hogy a tavalyról megmaradt veteményeket, az idén el lehet-e még ültetni. Ha lehet még ma választ szeretnék kapni. Nagyon köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Március 3-ára Dragon Pál a kisgazdapárt főtitkárhelyettese összehívta a területi szervezetek vezetőit, akik egyértelműen elutasították, a kizárásokat és jogtalannak tartották azt. Sok helyről érkezett igény egy nagyválasztmány összehívására..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|