|
|
|
|
Románia: levél az Adevarulban állítólagos összesküvésről
|
Tóth László, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, 1990. december 14. péntek (MTI-tud.) - A hatalom
erőszakos átvételére szőnek összeesküvést az ellenzéki erők
Romániában az Adevarul című kormánypárti napilapban megjelentetett
levél szerint, amelynek írói ,,román hazafiak szűk körű
csoportjának,, nevezik magukat. Feltünő helyen megjelentett
figyelmeztetésüknek a lap azért adott helyt, mivel az Adevarul
újságírói - mint hangsúlyozzák - maguk is hasonló baljós jeleket
tapasztaltak.
Az akciót - olvasható az Adevarulban - az ellenzéki pártok vezetői a Szabad Európa Rádió székházából irányítják, s az államcsínynek része lenne az államfő, a miniszterelnök meggyilkolása, kormányintézmények, a rádió, a tévé, a repülőterek elfoglalása, külföldi terroristák és zsoldosok bevetése.
A levél szerzői szerint azonban a terv végrehajtásában szerepet kapnak a Magyarországon élő romániai menekültek is, s az összeesküvők ,,független magyar tartomány,, létrehozására tettek ígéretet. A szálat tovább fonva tudni vélik, hogy egyre több külföldi turista érkezik Romániába, s az óévtől már ,,kommunistamentes szilveszteren,, szeretnének búcsút venni. A levélírók szerint erre utalnak Tőkés László református püspök szavai az Amerika Hangjának adott interjújában. A "román hazafiak szűk körű csoportja,, a levélben ezen túlmenően azt is felrója az összeesküvőknek, hogy nemzeti egységkormányt akarnak létrehozni a parasztpártiak, a liberálisok, a szociáldemokraták és az RMDSZ részvételével.
A parlamenten kívüli ellenzéki erőket tömörítő, befolyásos Polgári Szövetség csütörtökön Bukarestben kezdődött háromnapos kongresszusán valóban szorgalmazták a parlament feloszlatását, nemzeti egységkormány alakítását, amely az új választásokig irányítaná az országot. A levélíróknak az államcsínnyel kapcsolatos figyelmeztetése nyilvánvalóan a Polgári Szövetség lejáratására íródott, s jelent meg az egykori pártlap, a Scinteia jogutódjának, a legnagyobb példányszámú Adevarulnak az első és ötödik oldalán. +++
1990. december 14., péntek 19:31
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Dr Boros interjúról egy oldal
MTV2 nézői telefonok
"- A társasági adót, most végül is március 2o-ig kell beadni, vagy február 2o.-ig, mert az adóiven kétféle dátom vqlt. Nem érti miért utólag vetitenek ilyet, miért nem előre. Mert ez inkorrektség az adóhivataltól,, a 2 % pótlék miatt.
- Bumm játékba, hogy lehet bejutni, mert hetek óta próbálkozik, hiába.
- 812-422 Szabó Tiborné: Nagyon szeretné, ha bemondanánk, hogy lo óra után halkabban tévézzenek, mert panel házakba nagyon áthallatszik, és pihenni szeretne.
- Szabóné Kecskemétről gratulál a TV.2.-nek a műsorkészítéshez, elsősorban Horvát Jánosnak, aki a TV.2. főnöke a minden esti kellemes szórakozásért, tartalmas tájékoztatásért és a nézőre figyelő gondolataikért. Köszönet a TV.2.-nek."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|