|
|
|
|
Elvi megegyezés az NDK-menekültek kiengedéséről?
|
------------------------------------------------ München, 1989. szeptember 4. (SZER, Világhíradó) - Nyugat-Németország a várakozás izgalmában él: mikor indul meg a Magyarországon tartózkodó keletnémet menekültek áradata, hogy legálisan átlépve a magyar-osztrák, majd az osztrák-bajor határt, elérje Bajorországot, ahol már előkészített sátortáborok és tömegszállások várják a hazájukat elhagyó és mégis hazatérő németek ezreit. Sorsukat és menekülésük okát a Lipcsei Vásár megnyitó ünnepségén is szóba hozta a Német Szövetségi Köztársaság megbízottja. Kovács Kristófot hallják: - Vasárnap a szokásos pompával nyílt meg a Lipcsei Vásár, amelyről Honecker ezúttal távol maradt, pedig minden megnyitón ott szokott lenni. A mind jobban elszigetelődő országban kevés ilyen jó alkalom akad a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok ápolására. A keletnémet vezető nemrég műtéten esett át és most lábadozik - jelenti az ország tömegtájékoztatása. A vásár megnyitóján összesereglettek kénytelenek voltak beérni Willi Stoph miniszterelnökkel. A Kelet-Berlinben működő nyugatnémet diplomáciai kirendeltség vezetője neki mondhatta el, hogy a mostani menekülthullámot az NDK-vezetés mereven reformellenes álláspontja kényszerítette ki. A problémát az NDK vezetői okozták, nekik is kell megoldaniuk - fűzte hozzá a nyugatnémet diplomata. Feltehetően nem túlzottan erőltetett a feltételezés, hogy Honecker lábadozásának nem használ a keletnémetek Magyarországon át vezető tömeges menekülése, még kevésbé a hét végén felröppent, hivatalosan még meg nem erősített hír, amely szerint Magyarország elvben már meg is egyezett volna Nyugat-Németországgal a menekültek kiengedésének részleteiről. (folyt.)
1989. szeptember 4., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Dr Boros interjúról egy oldal
MTV2 nézői telefonok
"- A társasági adót, most végül is március 2o-ig kell beadni, vagy február 2o.-ig, mert az adóiven kétféle dátom vqlt. Nem érti miért utólag vetitenek ilyet, miért nem előre. Mert ez inkorrektség az adóhivataltól,, a 2 % pótlék miatt.
- Bumm játékba, hogy lehet bejutni, mert hetek óta próbálkozik, hiába.
- 812-422 Szabó Tiborné: Nagyon szeretné, ha bemondanánk, hogy lo óra után halkabban tévézzenek, mert panel házakba nagyon áthallatszik, és pihenni szeretne.
- Szabóné Kecskemétről gratulál a TV.2.-nek a műsorkészítéshez, elsősorban Horvát Jánosnak, aki a TV.2. főnöke a minden esti kellemes szórakozásért, tartalmas tájékoztatásért és a nézőre figyelő gondolataikért. Köszönet a TV.2.-nek."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|