|
|
|
|
- Pótválasztás - különkiad. - 8. folyt.
|
- Dr. Raffay Ernőt kérdezem 8 óra után 5 perccel, amikor nemhivatalos jelentések szerint a szegedi szavazás eredményeképpen megnyerte a pótválasztásokat. Érdeklődöm, hogy számított-e a győzelemre? - A győzelemre természetesen számítottam. Hosszú és nehéz két hónap van mögöttünk és munkatársaink mögött. Ha hinni lehet a nemhivatalos adatoknak - körülbelül fél óra múlva várhatók a hivatalos adatok -, akkor valóban a Magyar Demokrata Fórum szegedi jelöltje megnyerte az országgyűlési választást. El szeretném mondani, hogy ezt jelentős lépésnek tartom és tartjuk a demokráca, Magyarország demokratizálása felé. El vagyunk szánva arra, hogy végig megyünk ezen az úton és példának tekintjük a mostani szegedi eseményeket a majdani nagyválasztások előtt, illetve az egész ország népe számára. - Raffay Ernő, mivel magyarázza, hogy most többen mentek el a szavazásra, hogy most nagyobb volt az érdeklődés? - Több tényezővel lehet ezt magyarázni, én most csak egyet hadd emeljek ki: a július 22-ikei választásokon, Szegeden az MSZMP-jelöltek már a jelölőgyűléseken kiestek. Nem volt MSZMP-jelölt, így egy független jelölt és egy MDF-jelölt között választhatott a választópolgár. Most egy pót-jelölőgyűlésen harmadik jelöltként egy MSZMP-tag is bejött, és most úgy gondolom, hogy hozta azt a hiányzó, körülbelül 900-980 választópolgárt, akik ezt a részvételi 50,22 százalékot biztosították. - Hogyan tovább az ön számára Raffay Ernő, mint országgyűlési képviselő, és hogyan tovább az MDF számára ezután a győzelem után? (folyt.)
1989. augusztus 5., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Dr Boros interjúról egy oldal
MTV2 nézői telefonok
"- A társasági adót, most végül is március 2o-ig kell beadni, vagy február 2o.-ig, mert az adóiven kétféle dátom vqlt. Nem érti miért utólag vetitenek ilyet, miért nem előre. Mert ez inkorrektség az adóhivataltól,, a 2 % pótlék miatt.
- Bumm játékba, hogy lehet bejutni, mert hetek óta próbálkozik, hiába.
- 812-422 Szabó Tiborné: Nagyon szeretné, ha bemondanánk, hogy lo óra után halkabban tévézzenek, mert panel házakba nagyon áthallatszik, és pihenni szeretne.
- Szabóné Kecskemétről gratulál a TV.2.-nek a műsorkészítéshez, elsősorban Horvát Jánosnak, aki a TV.2. főnöke a minden esti kellemes szórakozásért, tartalmas tájékoztatásért és a nézőre figyelő gondolataikért. Köszönet a TV.2.-nek."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|