|
|
|
|
Szolidaritás Tőkés Lászlóval
|
München, 1989. augusztus 3. (SZER, Magyar híradó) - Tőkés László, temesvári református lelkész nemrégiben a televízió Panoráma műsorában megrázóan ecsetelte Erdély sorsát. Gyülekezete után a széles hazai nyilvánosság is képet kapott erkölcsi kiállásáról, bátorságáról. Ara-Kovács Attila budapesti tudósításában személye iránti szolidaritásról lesz szó. - Szolidaritást vállalunk Tőkés László temesvári református lelkésszel, ugyanakkor elítéljük a romániai hívők elnyomását. Ekként kezdődik az a nyilatkozat, melyet 30 romániai ortodox görög- katolikus és új protenstáns vallású román menekült tett közzé tegnap, feltüntetve a dokumentumon nevüket, valamint jelenlegi magyarországi és egykori romániai címüket is. A nyilatkozat előzménye, hogy a Magyar Televízió két héttel előbbi Panoráma című adásában Tőkés László elmondta véleményét a mai romániai helyzetről. Részletesen ecsetelte az ottani magyarság elnyomását és nélkülözhetetlennek ítélte a Ceausescu-rezsim bűntetteinek szóvátételét, ahogy ő kifejezte a hallgatás és félelem falának a lebontását, mint (...) a berlini falnál. A nyilatkozatot követően Tőkés tiszteletes telefonját azonnal kikapcsolták, és rendre megakadályozták híveit és barátait, hogy lakásába belépjenek. Akinek ez mégis sikerült, azt átmenetileg őrizetbe vették, megmotozták és felírták adatait. Úgy tudni, most hétfőig a román hatóságok kerülték, hogy fellépjenek a 37 esztendős lelkésszel szemben. Újabb beszámolók szerint azonban hétfőn délelőtt a temesvári Securitate megkezdte Tőkés László vallatását. Mindezek tükrében még fontosabbnak tűnik e 30 román menekült tiltakozása és újólag kellő nyomatékot adhat annak a ténynek is, hogy a románság nem azonosítható a mai romániai rezsimmel, és ismételt kívánságát nyújthatja a szolidaritás nélkülözhetetlenségének, melyet Billy Graham amerikai baptista lelkész nemcsak a magyarságot, de az emberiességet is megsértve budapesti útja alkalmával épp Tőkés László esete kapcsán olyanannyira nélkülözhetetlennek ítélt. +++
1989. augusztus 3., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Dr Boros interjúról egy oldal
MTV2 nézői telefonok
"- A társasági adót, most végül is március 2o-ig kell beadni, vagy február 2o.-ig, mert az adóiven kétféle dátom vqlt. Nem érti miért utólag vetitenek ilyet, miért nem előre. Mert ez inkorrektség az adóhivataltól,, a 2 % pótlék miatt.
- Bumm játékba, hogy lehet bejutni, mert hetek óta próbálkozik, hiába.
- 812-422 Szabó Tiborné: Nagyon szeretné, ha bemondanánk, hogy lo óra után halkabban tévézzenek, mert panel házakba nagyon áthallatszik, és pihenni szeretne.
- Szabóné Kecskemétről gratulál a TV.2.-nek a műsorkészítéshez, elsősorban Horvát Jánosnak, aki a TV.2. főnöke a minden esti kellemes szórakozásért, tartalmas tájékoztatásért és a nézőre figyelő gondolataikért. Köszönet a TV.2.-nek."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|