|
|
|
|
Névtáblaper az V. kerületben
|
München, 1989. július 31. (SZER, Magyar Híradó) - Telefonon kértem tájékoztatást Krassó Györgytől, a Magyar Október Párt egyik alapító tagjától arról a szabálysértési eljárásról, amelyet az V. Kerületi Rendőrkapitányság folytatott a Münnich Ferenc utca nevének megváltoztatására irányuló akció kapcsán: Mintegy másfél óra hosszat, reggel fél 9-től 10-ig tartott az a szabálysértési tárgyalás, amelyet ez alkalommal igen békésen folytattak le az V. Kerületi Rendőrkapitányságon, amely évtizedek ótal hírhedt arról, hogy itt verték a fiatalokat és a demokratikus mozgalmak képviselőit. A sajtóban megjelent korábbi közlemények szerint szándékos rongálás és a gyülekezési törvény megsértése miatt indult az eljárás. Váratlanul kiderült azonban, hogy a rendőrség belátta, vádjai megalapozatlanok, mert a tudatos rongálásról most nem esett szó, sőt ki lett hangsúlyozva, hogy kizárólag azért folyik az eljárás, mert rendezvényünket - ennek tekintették az utca átnevezését - nem jelentettük be a rendőrségen, és így megsértettük a gyülekezési törvényt. A mi védekezésünk e tekintetben az volt, hogy Budapest régi utcaneveinek visszaállítása kulturális kérdés, ezért rendezvényünk kulturális rendezvény volt, márpedig a gyülekezési törvény szerint kulturális rendezvényeket nem kell bejelenteni. Ezt a tárgyaló rendőr őrnagy, Bodrogi József nem fogadta el. Rendkívül enyhe volt az ítélet is, figyelmeztetés büntetésben részesítettek, amely ellen mindketten fellebbeztünk, mivel úgy láttuk, hogy nem sértettük meg a gyülekezési törvényt. Azért mondom, hogy ketten, Bánlaki József meg én, tudniillik Rózsa Mihály, a harmadik elkövető nem jelent meg, és nem tudjuk, miért nem volt ott. Megjegyezném még, hogy a védekezéseinken kívül kértük a tárgyalásba bevonni tettestársként, felbujtóként dr. Pongor Sándor alezredest, aki több tanú előtt január 17-ikén kijelentette, hogy mi, mármint ők, a rendőrség, leszedjük a táblákat, maguk meg tegyék vissza holnap. (folyt.)
1989. július 31., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Dr Boros interjúról egy oldal
MTV2 nézői telefonok
"- A társasági adót, most végül is március 2o-ig kell beadni, vagy február 2o.-ig, mert az adóiven kétféle dátom vqlt. Nem érti miért utólag vetitenek ilyet, miért nem előre. Mert ez inkorrektség az adóhivataltól,, a 2 % pótlék miatt.
- Bumm játékba, hogy lehet bejutni, mert hetek óta próbálkozik, hiába.
- 812-422 Szabó Tiborné: Nagyon szeretné, ha bemondanánk, hogy lo óra után halkabban tévézzenek, mert panel házakba nagyon áthallatszik, és pihenni szeretne.
- Szabóné Kecskemétről gratulál a TV.2.-nek a műsorkészítéshez, elsősorban Horvát Jánosnak, aki a TV.2. főnöke a minden esti kellemes szórakozásért, tartalmas tájékoztatásért és a nézőre figyelő gondolataikért. Köszönet a TV.2.-nek."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|