|
|
|
|
Nyers moszkvai látogatása
|
London, 1989. július 25. (BBC, Panoráma) - Változik-e a szovjet elnök álláspontja, ami a keleti tömbbeli szövetségeseit illeti. Gorbacsov ma Nyers Rezsővel, az MSZMP elnökével és Grósz Károly főtitkárral folytat tárgyalásokat, akik mindketten tagjai a nemrégiben felállított négyes vezetőségnek. Az MSZMP vezetői szeretnék elnyerni a Szovjetunió támogatását a magyar reformokhoz, miközben maga Gorbacsov is súlyos gondokkal küzd a peresztrojka sikeres véghezvitelében. Hírmagyarázatunk a szovjet-magyar kapcsolatokat elemzi. - A Magyar Nemzetnek nemrégiben adott interjújában Németh Miklós miniszterelnök kijelentette: vége már annak az időnek, amikor a Szovjetunió beavatkozott Magyarország belügyeibe. Németh Miklós kijelentése kissé ellentmondásosnak tetszik annak fényében, hogy az elmúlt hónapokban gyakorivá váltak a magasszintű szovjet-magyar találkozók. A miniszterelnök maga is ellátogatott Moszkvába még márciusban. Ekkor elsősorban gazdasági kérdések voltak terítéken, többek között az, hogy miként lehetne Magyarország jelentős külkereskedelmi többletét csökkenteni. Ekkor vetődött fel az a lehetőség, mely a mai tárgyalások napirendjén is szerepel, hogy a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokat konvertibilis valutában történő elszámolásra alapoznák. Ez persze magával hozna több fontos változtatást. Például az árak hozzáigazítását a világpiaci szinthez. Az elmúlt négy hónapban további csúcstalálkozók folytak le. Márciusban Grósz Károly látogatott Moszkvába. Nem sokkal korábban az MSZMP elfogadta a többpártrendszer bevezetését, de Gorbacsov úgy nyilatkozott, hogy ez a politikai szerkezet nem lenne követhető a Szovjetunióban. Grósz Károly akkor nyilván igyekezett szertefoszlatni a félelmet, hogy a politikai reformok miatt Magyarország eltávolodik a Varsói Szerződéstől. (folyt.)
1989. július 25., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Dr Boros interjúról egy oldal
MTV2 nézői telefonok
"- A társasági adót, most végül is március 2o-ig kell beadni, vagy február 2o.-ig, mert az adóiven kétféle dátom vqlt. Nem érti miért utólag vetitenek ilyet, miért nem előre. Mert ez inkorrektség az adóhivataltól,, a 2 % pótlék miatt.
- Bumm játékba, hogy lehet bejutni, mert hetek óta próbálkozik, hiába.
- 812-422 Szabó Tiborné: Nagyon szeretné, ha bemondanánk, hogy lo óra után halkabban tévézzenek, mert panel házakba nagyon áthallatszik, és pihenni szeretne.
- Szabóné Kecskemétről gratulál a TV.2.-nek a műsorkészítéshez, elsősorban Horvát Jánosnak, aki a TV.2. főnöke a minden esti kellemes szórakozásért, tartalmas tájékoztatásért és a nézőre figyelő gondolataikért. Köszönet a TV.2.-nek."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|