|
|
|
|
Fejti György látogatása Komárom megyében (1. rész)
|
1989. június 28., szerda - Komárom megyében töltötte szerdai munkanapját Fejti György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottjságának titkára. Elsőként Tatabányán, az MSZMP megyei bizottságának székházában meghallgatta Gergely György, megbízott első titkár és Varga Gyula megyei tanácselnök tájékoztatóját a megye gazdasági és politikai helyzetéről, majd pedig a múlt év végén létrehozott lakóterületi pártbizottság működésének tapasztalatait vitatta meg Kókai Bélával, a tatabányi városi pártbizottság első titkárával és Szabó Istvánnal, a lakóterületi pártbizottság első titkárával.
A program Bábolnai Mezőgazdasági Kombinátban folytatódott. Burgert Róbert vezérigazgató ismertette a kétszáz évvel ezelőtt alapított egykori ménesbirtok fejlődését, a hazai növény- és állattenyésztési rendszerek kialakításában és széles körű elterjesztésében betöltött szerepét. A Központi Bizottság titkára megkérdezte a vezérigazgatótól, hogy szerinte mi a bábolnaiak és a többi jól működő hazai mezőgazdasági üzem sikerének a titka? Burgert Róberet azt válaszolta: itt tudják, hogy eladni, kereskedni legalább olyan fontos, mint termelni. A következő kérdés a nehéz helyzetben lévő termelőszövetkezetekre, állami gazdaságokra vonatkozott. Burgert Róbert szerint ezek elsősorban az elvonás drasztikus növekedése miatt kerültek szorongatott helyzetbe. Az Állami Gazdaságok Egyesülésének felelős vezetőjeként is hangsúlyozta: az anyagiak hiányában most elmaradó műszaki fejlesztés néhány év múlva felmérhetetlen veszteséget okoz az egész népgazdaságnak. Ezért javasolta egy olyan új termelői árrendszer bevezetését, amely növeli a gazdaságok tőkearányos nyereségét. Hozzátette ugyanakkor: Péter-Pál-napján Bábolnán nem lesz tüntetés. Mégpedig azért nem, mert a kombinát több, mint ötezer fős kollektívája nem ért egyet e módszerrel. A vitás kérdések megoldásának más útját kell választani. Az MSZMP KB közelmúltban elfogadott agrárkoncepciójáról Burgert Róber megjegyezte: úgy kellett volna megalkotni, hogy egyben választási koncepció is legyen, s javasolta is egy választási agrárprogram mielőbbi kidolgozását. Hangsúlyozta: a kombinát dolgozóinak döntő többsége minden gond, hiba ellenére még bízik az MSZMP-ben. Fejti György bábolnai programja üzemlátogatással zárult. (folyt.köv.)
1989. június 28., szerda 19:17
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Dr Boros interjúról egy oldal
MTV2 nézői telefonok
"- A társasági adót, most végül is március 2o-ig kell beadni, vagy február 2o.-ig, mert az adóiven kétféle dátom vqlt. Nem érti miért utólag vetitenek ilyet, miért nem előre. Mert ez inkorrektség az adóhivataltól,, a 2 % pótlék miatt.
- Bumm játékba, hogy lehet bejutni, mert hetek óta próbálkozik, hiába.
- 812-422 Szabó Tiborné: Nagyon szeretné, ha bemondanánk, hogy lo óra után halkabban tévézzenek, mert panel házakba nagyon áthallatszik, és pihenni szeretne.
- Szabóné Kecskemétről gratulál a TV.2.-nek a műsorkészítéshez, elsősorban Horvát Jánosnak, aki a TV.2. főnöke a minden esti kellemes szórakozásért, tartalmas tájékoztatásért és a nézőre figyelő gondolataikért. Köszönet a TV.2.-nek."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|