|
|
|
|
Emberi jogok - genfi üléssszak - befejezés (1. rész)
|
Sebestyén Tibor, az MTI kiküldött tudósítója jelenti:
Genf, 1989. március 10. (MTI-tud) - Magyarország Genfben, az emberi jogok ENSZ-bizottságában bejelentette igényét a testület rendes, szavazati joggal járó tagságára. Az igény kedvező elbírálására az illetékes ENSZ-fórumon van esély.
Az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága pénteken a Nemzetek palotájában befejezte idei ülésszakát, amelyen számos jelentős döntést hozott, egyebek között az emberi jogok romániai helyzetének kivizsgálásáról. A hathetes megbeszélésen több mint 100 ENSZ-tagállam vett részt, közülük 43 a bizottság rendes, szavazati jogú tagjaként, a többiek pedig - így Magyarország is - megfigyelőként, tanácskozási joggal vett részt a munkában. A pénteki záróülésen a testület elfogadta az ülésszak eredményéről, csaknem 100 határozatáról készített összefoglaló jelentést, amelyet a bizottság világszervezetbeli felettes szervének, az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának (ECOSOC) New Yorkban májusban tartandó üléssszaka elé terjesztenek. A bizottság mostani, sorrendben 45. plenáris évi tanácskozása az emberjogi ügyek fontosságának egyre általánosabb felismerése és az irántuk való nemzetközi érdeklődés fokozódása jegyében zajlott le. Ezt tükrözte, hogy az idén a szokottnál több, összesen 25 témakör került napirendre. Közöttük szerepelt számos régóta húzódó, de változatlanul időszerű kérdés, mint például a dél-afrikai faji elkülönítés, vagy a megszállt arab területek lakosságának súlyos helyzete. Új témaként tárgyalt viszont az üléssszak a gyermekek jogait rögzítő nemzetközi konvencióról és a halálbüntetés eltörlésére vonatkozó - egyezményjellegű - nemzetközi jegyzőkönyv szövegéről, s ezeket el is fogadta, mindegyik okmányt megnyitva a csatlakozni kívánó államok aláírása számára. A munka további tartalmi ,,újdonságaként,, előtérbe kerültek az emberi jogok európai kérdései, ezeken belül a romániai helyzet. A román vezetésnek az emberi jogokkal kapcsolatos magatartását a testületben az utóbbi évek folyamán már több alkalommal érte bírálat, az idei ülésszakon azonban a román politika szinte a vádlottak padjára került, jogsértései kezdettől fogva lényeges helyet foglaltak el a vitában, és - most először - aggodalmat és elítélést kifejező, vizsgálatot előirányzó külön határozat is született róluk. (folyt.)
1989. március 10., péntek 18:16
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Dr Boros interjúról egy oldal
MTV2 nézői telefonok
"- A társasági adót, most végül is március 2o-ig kell beadni, vagy február 2o.-ig, mert az adóiven kétféle dátom vqlt. Nem érti miért utólag vetitenek ilyet, miért nem előre. Mert ez inkorrektség az adóhivataltól,, a 2 % pótlék miatt.
- Bumm játékba, hogy lehet bejutni, mert hetek óta próbálkozik, hiába.
- 812-422 Szabó Tiborné: Nagyon szeretné, ha bemondanánk, hogy lo óra után halkabban tévézzenek, mert panel házakba nagyon áthallatszik, és pihenni szeretne.
- Szabóné Kecskemétről gratulál a TV.2.-nek a műsorkészítéshez, elsősorban Horvát Jánosnak, aki a TV.2. főnöke a minden esti kellemes szórakozásért, tartalmas tájékoztatásért és a nézőre figyelő gondolataikért. Köszönet a TV.2.-nek."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|