|
 |
 |
 |

Ordonez moszkvai látogatása - madridi előzetes (1.rész)
|

meruk józsef, az mti tudósitója jelenti:
Madrid, 1989. március 1. csütörtök (MTI-tud) - A spanyol külügyminiszter Moszkvában átadja Mihail Gorbacsovnak azt az üzenetet, amelyben Felipe Gonzalez kormányfő megerősíti: Madridban továbbra is nagy érdeklődéssel várják az SZKP főtitkárának látogatását. Diplomáciai források egyúttal megerősítették, hogy nem valószínű Gorbacsov Spanyolországi útja az idén, s ily módon egyértelművé vált, hogy az utazásra nem kerül sor a spanyol EGK-elnökség időszakában, azaz június végéig.
Madridban érzekelhetően nem örülnek a várva várt Gorbacsov-látogatás időpontja körüli bizonytalanságnak. Mindazonáltal a Gonzalez-kormányzatnak ez újabb jelzés: Nyugat-Európában Bonn, Párizs és London előbbre való Moszkva számára, mint Hispánia fővárosa. A csütörtökön délután Moszkvába érkező spanyol külügyminiszter azonban egyáltalán nem mellékes témákról tárgyal majd szovjet kollégájával. Az első nyugati kormány képviselőjeként hallgathatja meg Eduard Sevardnadze véleményét a közel-keleti helyzetről azután, hogy a szovjet politikus a térségben tájékozodótt. Ugyancsak hangsúlyos eszmecsere várható az Iránban szerzett benyomásokról, különös tekintettel arra, hogy a Közös Piac tagországai és Irán között feszültté vált a viszony azután, hogy a ,,Sátáni versek,, szerzőjével szemben kampány bontakozott ki teheráni kezdeményezésre. Jó alkalom kínálkozik tehát Moszkvában arra, hogy a közöspiaci országok és a Szovjetunió között elmélyüljön az együttműködés a közel-keleti békekonferencia előkészítését illetően. Emlékezetes, hogy Francisco Fernandez Ordonez az EGK megbizásából munkálkodik a konfliktus rendezésének meggyorsításán és nemrégiben Jasszer Arafattal is tárgyalt Madridban. A közöspiaci külügyminiszterek két hete ismételten kifejezték: egyértelműen a közel-keleti megbékélés hívei. Mi több, felhívással fordultak az Egyesült Államokhoz és a Szovjetunióhoz, hathatós lépéseket sürgetve. (folyt.)
1989. március 2., csütörtök 07:24
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
III/III jelentés FKgP Dr Boros interjúról egy oldal
MTV2 nézői telefonok
"- A társasági adót, most végül is március 2o-ig kell beadni, vagy február 2o.-ig, mert az adóiven kétféle dátom vqlt. Nem érti miért utólag vetitenek ilyet, miért nem előre. Mert ez inkorrektség az adóhivataltól,, a 2 % pótlék miatt.
- Bumm játékba, hogy lehet bejutni, mert hetek óta próbálkozik, hiába.
- 812-422 Szabó Tiborné: Nagyon szeretné, ha bemondanánk, hogy lo óra után halkabban tévézzenek, mert panel házakba nagyon áthallatszik, és pihenni szeretne.
- Szabóné Kecskemétről gratulál a TV.2.-nek a műsorkészítéshez, elsősorban Horvát Jánosnak, aki a TV.2. főnöke a minden esti kellemes szórakozásért, tartalmas tájékoztatásért és a nézőre figyelő gondolataikért. Köszönet a TV.2.-nek."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|