|
|
|
|
A Bős-Nagymarosi ad hoc bizottság idei programja (1. rész)
|
1989. január 26., csütörtök - Elkészült az Országgyűlés által tavaly életre hívott Bős-Nagymarosi ad hoc bizottság idei programja, amely a vízierőmű építésével kapcsolatos ökológiai feladatok megvalósítását hivatott nyomon követni. A húsz tagú társadalmi bizottság, mint ismeretes, akkor alakult meg, amikor a Parlament tudomásul vette az építkezés folytatását, ám ezt a következő szigorú feltételekhez kötötte: teljes nyilvánosság mellett élvezzenek elsőbbséget az ökológiai szempontok, s az erőmű csúcsrajáratása csak a térséget érintő szennyvíztisztítási program megvalósítása után indulhat. E szempontok érvényesülését kíséri figyelemmel a bizottság, s tapasztalatairól időről időre beszámol a Parlamentnek.
Amint dr. Berdár Béla országgyűlési képviselő, a bizottság elnöke Kruppa Gézának, az MTI munkatársának elmondta: a testület a beruházással kapcsolatban biztosítja a parlamenti nyilvánosságot, ami garanciát jelenthet, hogy a vízierőmű a lehetőség szerint a legkisebb mértékű környezeti károsítás árán épüljön fel, illetve működjék. Ennek érdekében a bizottság idei feladatai közé tartozik a szennyvíztisztítási program megvalósulásának vizsgálata is. A bizottság felkérte a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztériumot, állítson össze jelentést e program végrehajtásáról, s vegye föl ez ügyben a kapcsolatot a csehszlovákiai építőkkel, hogy tájékozódhassék az ottani munkákról. Mindezek a kérdések a bizottság februárban sorra kerülő első idei ülésén szerepelnek majd a napirenden. Nyáron a testület Győr-Sopron megyében kihelyezett ülést tart, hogy a helyszínen ellenőrizze, milyen hatással van az Öreg-Dunára az építkezés. Fontos feladat ugyanis, hogy a Duna ezen a szakaszán megőrizze határfolyó jellegét, s a vize ne károsodjék. A vizsgálat kiterjed majd a Szigetközre, illetve arra, milyen módszerekkel óvják e tájat a környezetkárosító hatásoktól. Ellenőrzi a bizottság azt is, hogy az infrastruktúra fejlesztése mennyire áll összhangban a beruházással. A vizsgálatok kiterjednek a munkálatok pénzügyi hátterére; ellenőrzik, milyen ütemezésben mennyi anyagi forrás áll rendelkezésre a környezet megóvását szolgáló járulékos beruházásokra. (folyt.köv.)
1989. január 26., csütörtök 16:07
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Dr Boros interjúról egy oldal
MTV2 nézői telefonok
"- A társasági adót, most végül is március 2o-ig kell beadni, vagy február 2o.-ig, mert az adóiven kétféle dátom vqlt. Nem érti miért utólag vetitenek ilyet, miért nem előre. Mert ez inkorrektség az adóhivataltól,, a 2 % pótlék miatt.
- Bumm játékba, hogy lehet bejutni, mert hetek óta próbálkozik, hiába.
- 812-422 Szabó Tiborné: Nagyon szeretné, ha bemondanánk, hogy lo óra után halkabban tévézzenek, mert panel házakba nagyon áthallatszik, és pihenni szeretne.
- Szabóné Kecskemétről gratulál a TV.2.-nek a műsorkészítéshez, elsősorban Horvát Jánosnak, aki a TV.2. főnöke a minden esti kellemes szórakozásért, tartalmas tájékoztatásért és a nézőre figyelő gondolataikért. Köszönet a TV.2.-nek."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|