|
|
|
|
Moszkvai Napok Budapesten - Színházi programok (4. rész)
|
A Budapesten vendégszereplő Moszkvai Drámai Gogol Színház és az Akadémiai Moszszovjet Színház művészeivel találkoztak az újságírók csütörtökön a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. A Gogol Színház társulata szerdán és csütörtökön a József Attila Színházban szerepelt Plenzdorf-Prjalkin Legenda a végtelen boldogságról című zenés játékával. Szergej Jasin főrendező, az előadás színreállítója a darabválasztásról elmondta: olyan témát - mi a boldogság általában - próbált meg színpadra vinni, amely minden embert érdekel. Emellett igyekszik keresni a színjátszás azon formáit, amelyek a komplex színház létrehozásához vezetnek. Erre alkalmasnak mutatkoznak a most bemutatotthoz hasonló darabok, amelyekben a színészek énekelnek, táncolnak, sőt hangszeres játékkal is segítik társaikat. Szólt arról is, hogy a Gorkij Színház elsősorban olyan darabokat játszik, amelyeknek középpontjában a morális döntések, a szabadság kérdései állnak. Végül közölte, hogy tervbe vették Spiró György Csirkefej című drámájának bemutatását. Az Akadémiai Moszszovjet Színház pénteken és szombaton este a Thália Színházban játssza Roman Szolncev Fékezés a fellegekben című publicisztikai drámáját. Pavel Homszkij művészeti vezető elmondta, hogy a politikai töltésű darab napjainkban játszódik, és azt mutatja be, miként harcolnak a peresztrojka ellen az átalakítással szembenállók. A szibériai szerző művének sorsa rendkívül hányatott volt. Az író szűkebb pátriájában betiltották színre vitelét. Szolncevet sok támadás érte később is, amikor képviselőjelöltként kívánt indulni a mostani választásokon. Ezt számos hivatalos intézmény igyekezett megakadályozni, ám ez nem sikerült, mert a szerzőt megválasztották képviselőnek. Az 1921-ben alakult Akadémiai Moszszovjet Színházat Homszkij úgy jellemezte, hogy stílusa a Sztanyiszlavszkij és Vahtangov nevével fémjelzett színjátszó iskola ötvözetén alapul. (MTI)
1989. április 6., csütörtök 18:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Dr Boros interjúról egy oldal
MTV2 nézői telefonok
"- A társasági adót, most végül is március 2o-ig kell beadni, vagy február 2o.-ig, mert az adóiven kétféle dátom vqlt. Nem érti miért utólag vetitenek ilyet, miért nem előre. Mert ez inkorrektség az adóhivataltól,, a 2 % pótlék miatt.
- Bumm játékba, hogy lehet bejutni, mert hetek óta próbálkozik, hiába.
- 812-422 Szabó Tiborné: Nagyon szeretné, ha bemondanánk, hogy lo óra után halkabban tévézzenek, mert panel házakba nagyon áthallatszik, és pihenni szeretne.
- Szabóné Kecskemétről gratulál a TV.2.-nek a műsorkészítéshez, elsősorban Horvát Jánosnak, aki a TV.2. főnöke a minden esti kellemes szórakozásért, tartalmas tájékoztatásért és a nézőre figyelő gondolataikért. Köszönet a TV.2.-nek."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|