Rendszerváltás és az MTI

	Áremelések
München, 1989. január 10. (SZER, Világhíradó) - A japán érdeklődés és Grósz kedvcsináló nyilatkozata nem véletlen. Adósságunk fele japán yenben van, és ezért az árfolyamváltozásokból eredő veszteség napi ötmillió dollár, amelynek fele a Nemzeti Bank elnöke szerint is tényleges veszteség, melyet nem kompenzálnak a kedvező kamatfeltételek. Ezért is sűrűsödnek az olyan boldogtalan napok - ahogy Pozsgay államminiszter nevezte az áremelések tegnapi hétfőjét -, amikor látványosan kiderül, hogy a vezetés hibáit a népnek kell megbűnhődnie. Tegnap egy budapesti kommentár már foglalkozott az áremelésekkel, amelyek a kormány ígérete szerint csupán a felét jelentik az ez évre tervezettnek. Kemény István Párizsból most az áremelések és a fizetőképesség összefüggéseit boncolgatja: - El voltam készülve az áremelésekre, de most, hogy kezemben tartom a hétfői lapokat, meg vagyok döbbenve. Talán minden egyes részletet külön-külön ki lehetett volna számítani, de így együtt mégiscsak sok. Hüledezem: azt írja az újság, hogy az egy főre jutó havi többletkiadás 800 forint, és hogy felemelik a nyugdíjakat 300 forinttal és a családi pótlékot is 300-zal. A 300 és a 800 között 500 forint a különbség. Hogy mit jelent ez egy 3400 forintos nyugdíj esetében, vagy mit jelent egy kétgyermekes, egy háromgyermekes családban, nem is tudom elképzelni. Azt mondják, ez azért kell, hogy a költségvetési deficit ne legyen nagyobb 20 milliárd forintnál, mert ha nagyobb lesz, akkor elveszítjük a fizetőképességünket. Most ez a két legnagyobb szentség: a fizetőképesség és a deficit. Nagyobb szentség, mint a pártvezető szerepe, vagy a Varsói Szerződés. Nem mondhatok mást, mint amit a Fordulat és reform szerzői írtak két évvel ezelőtt: ha ilyen nagy az eladósodás, miért nem állították le Nagymarost, miért nem mondták fel tengíz-jamburgi szerződést? Miért kell továbbra is állami támogatásban részesíteni a szovjet exportot? - ami annyit jelent, hogy miközben felemelik a tej árát, mi támogatjuk a Szovjetuniót. Nem mertek hozzányúlni a kohászathoz, a szénbányászathoz és a többi veszteséges nagyvállalathoz sem. Semmiben nem tudtak semmit sem elérni, egyet kivéve: az életszínvonal rontását. Már most világos: ha tovább folyik a pénz elherdálása KGST-vonalon, nagyvállalati vonalon és minden vonalon, akkor - a fizetőképesség szentségének jegyében - nem marad más hátra, csak az, hogy még egy bőrt lenyúzzanak az emberekről. S közben azt ígérik, hogy a fogyasztói árszínvonal az év végéig csak 15 százalékkal emelkedik. Hát, hogy lehet ilyen hülyeséget megígérni, amikor már most így emelték az árakat? Mindenféle más dolgot is ígérnek, de senki sem hisz el ezekből semmit sem. Vagy ha valamit elhisz belőlük, akkor attól is csak rosszat vár. Rá vannak kényszerítve az emberek, hogy minden lehető eszközzel harcoljanak létfenntartásukért. Azt is hozzá kell tenni, hogy a 20 milliárdos deficitet ezen az áron sem tudják tartani, és ha ezen múlik a fizetőképesség, akkor nem lesz fizetőképesség. +++ 1989. január 10., kedd
Vissza » A hírhez kapcsolódik »