|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Választási közvélemény-kutatás
"...egy Szegeden
végzett rögtönzött felmérés. Nem tudományos módon készült, nem
reprezentatív mintán, tehát országos következtetéseket nem
vonhatunk le belőle, de mégis elárul valamit a közhangulatból. -
Molnár Máté szegedi jelentését hallják:
- Még hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, de Szegeden egyre
többen tudják: hamarosan országgyűlési képviselő-választás lesz a
felsővárosi kerületben.
Apró Antalnak nincs pótképviselője, így lemondása miatt 90 napon
belül meg kell választani az új képviselőt. Míg a népfront-
bizottság azzal foglalkozott, hogy magát az ügyben illetéktelennek
nyilvánítva másra hárítsa az ebből következő feladatokat, addig a
Fidesz rögtönzött közvélemény-kutatást tartott. Több mint 200
lakásba csöngettek be, megkérdezni, hogy az időközi választáson
melyik szervezet jelöltjét támogatnák.
A 208 értékelhető válasz közelítő százalékos megoszlása a
következő: az MSZMP-t támogatná 8 százalék, a KISZ-t fél százalék,
azaz egyetlen egy szavazat, a Hazafias Népfrontot 7 százalék. A
hivatalosnak nevezhető szervezetek így összesen 15 és fél százalék
támogatást kaptak. A Magyar Demokrata Fórumot támogatná a
megkérdezettek 20 százaléka, a Fideszt 14 százaléka, a Szabad
Demokraták Szövetségét 5 és fél százaléka, a Független
Kisgazdapártot 4 százalék, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot
2 százalék. Ez összesen 45 és fél százalék, nagyjából háromszorosa
a hivatalosnak nevezhető szervezetek támogatásának. Független
politikai csoporthoz nem tartozó jelöltre szavazna 6 százalék...."
|
|
|
|
|
|
|
Antall-beszéd - Hírügynökségi visszhang
|
Budapest, 1990. október 31. szerda (Reuter/TASZSZ) - Antall
József keddi parlamenti beszédében kétéves politikai fegyverszünetre
szólította fel a pártokat - jelentette kedden a Reuter. A brit
hírügynökség szerint a kormányfő beszéde azt jelzi, hogy az
arroganciával és alkalmatlansággal vádolt kormánykoalíció
békülékenyebb hangot kíván megütni.
A Reuter szerint az ellenzéki pártok óvatos helyesléssel fogadták Antall József javaslatát. A jelentés az SZDSZ képviselői közül idézi Hack Pétert, aki úgy értelmezte a beszédet, hogy a kormány konszenzus kialakítására törekszik az ellenzékkel. A fideszes Hegedűs István szavaiból a Reuter azt emeli ki, hogy a kormányfő ,,konstruktív hangot ütött meg az MDF-re jellemző túlzott magabiztossághoz képest,, , bár a Fidesz ennek ellenére nem kiván két évre biankó csekket kiállítani.
A brit hírszolgálati iroda végezetül megállapítja, hogy a politikai belharcok sok választó haragját váltották ki, szerintük valamennyi politikai párt elhanyagolja az ország súlyos gazdasági terheit, ami a taxisblokád egyik fontos kiváltó oka volt.
A TASZSZ hírügynökség Antall József beszédéből azt emelte ki, hogy a taxissztrájk tanulsággal szolgált minden párt, a kormány, a parlament és az érdekképviseleti szervek számára, amelyeknek sikerült tárgyalóasztal mellett megoldást találni a válságos helyzetre. A kormányfő igéretet tett arra, hogy a nyilvánosság elé tárják az ország valós helyzetét, még akkor is, ha ez a kormány bukásához vezet. Antall József konstruktiv együttműködésre hívta fel a parlamenti ellenzéket, hogy az országot kivezessék a válságból - írta a szovjet hírügynükség budapesti keltezésű jelentésében. +++
1990. október 31., szerda 08:26
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Borsodból egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Csak így egyszerűen: Tamás vagyok. Azt szeretném megtudni, hogyan vélekednek önök azzal kapcsolatban, ami most már otthon is felröppent a rádióban, hogy nevezetesen szovjet részről nem kifogásolnák különösebben, ha Magyarország esetlegesen semleges országgá válhatna, annak ellenére, hogy továbbra is a Varsói Szerződés keretén belül maradna. Hát én úgy érzem, hogy ez egy nagy politikai fából vaskarika. Segítsenek ki, hogyha rosszul tudom, hiányos a politikai műveltségem esetleg, de én eddig úgy tudtam, hogy a semlegesség azt jelenti, hogy egy ország akkor semleges, hogyha nem tagja semmilyen katonai szervezetnek. Márpedig hogy lehet akkor Magyarország semleges, hogyha mégis tagja a Varsói Szerződésnek? Még akkor is, hogyha a Varsói Szerződés esetleg egy támadó farkasból, hogy így mondjam, átalakul egy védekező báránnyá, amiben azért hosszú távon én nem igen hiszek."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|