|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Választási közvélemény-kutatás
"...egy Szegeden
végzett rögtönzött felmérés. Nem tudományos módon készült, nem
reprezentatív mintán, tehát országos következtetéseket nem
vonhatunk le belőle, de mégis elárul valamit a közhangulatból. -
Molnár Máté szegedi jelentését hallják:
- Még hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, de Szegeden egyre
többen tudják: hamarosan országgyűlési képviselő-választás lesz a
felsővárosi kerületben.
Apró Antalnak nincs pótképviselője, így lemondása miatt 90 napon
belül meg kell választani az új képviselőt. Míg a népfront-
bizottság azzal foglalkozott, hogy magát az ügyben illetéktelennek
nyilvánítva másra hárítsa az ebből következő feladatokat, addig a
Fidesz rögtönzött közvélemény-kutatást tartott. Több mint 200
lakásba csöngettek be, megkérdezni, hogy az időközi választáson
melyik szervezet jelöltjét támogatnák.
A 208 értékelhető válasz közelítő százalékos megoszlása a
következő: az MSZMP-t támogatná 8 százalék, a KISZ-t fél százalék,
azaz egyetlen egy szavazat, a Hazafias Népfrontot 7 százalék. A
hivatalosnak nevezhető szervezetek így összesen 15 és fél százalék
támogatást kaptak. A Magyar Demokrata Fórumot támogatná a
megkérdezettek 20 százaléka, a Fideszt 14 százaléka, a Szabad
Demokraták Szövetségét 5 és fél százaléka, a Független
Kisgazdapártot 4 százalék, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot
2 százalék. Ez összesen 45 és fél százalék, nagyjából háromszorosa
a hivatalosnak nevezhető szervezetek támogatásának. Független
politikai csoporthoz nem tartozó jelöltre szavazna 6 százalék...."
|
|
|
|
|
|
|
A parlamenti ülésszak előtt
|
--------------------------- London, 1989. november 20. (BBC, Jelentés) - A holnap kezdődő magyar parlmenti ülésszak előzményeiről és jelentőségéről hallanak jelentést budapesti külön munkatársunktól, Szakonyi Pétertől: - Tűrőképességének határához érkezett az ország és az országgyűlési képviselők is. A parlamenti és a parlamenten kívüli szenvedélyes viták, politikai csatározások adták meg az alaphangját a holnap kezdődő parlamenti ülésszaknak. Egy önbizalmát vesztett, átmeneti kormány és egy magát többszörösen is becsapottnak érző parlament újbóli megmérkőzése kezdődik kedden: az adótörvények, a költségvetés és az 1990-92-re szóló gazdaságpolitikai program vitájával. A kormány hajthatatlan, és a Világbankkal folyó tárgyalásokat végső érvként felhozva ragaszkodik a magas adókulcsokhoz. A képviselők pedig makacsul állítják: túl nagy árat fizetett már az ország ezért a szemléletért. Azt is állítják, hogy az adókulcsokat a költségvetéstől elszakítva nem lehet tárgyalni. A gazdaságpolitikai tervek mellett személyi kérdések is napirendre kerülnek. Felmentik és nem lemond Maróthy László környezetvédelmi és vízgazdálkodási minisztert, megválasztják a számvevőszék elnökhelyettesét és az Alkotmánybíróság tagjait. Valószínűleg kineveznek egy különbizottságot, hiszen a Bokor Imre: Kiskirályok mundériumban című munkájának hátterét eddig vizsgáló alkalmi bizottság kijelentette: a könyv a hadseregben folyt visszaéléseknek csak töredékét mutatta be, s az alaposabb munkához egy állandó bizottságnak is több hónapra van szüksége. (folyt.)
1989. november 20., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Borsodból egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Csak így egyszerűen: Tamás vagyok. Azt szeretném megtudni, hogyan vélekednek önök azzal kapcsolatban, ami most már otthon is felröppent a rádióban, hogy nevezetesen szovjet részről nem kifogásolnák különösebben, ha Magyarország esetlegesen semleges országgá válhatna, annak ellenére, hogy továbbra is a Varsói Szerződés keretén belül maradna. Hát én úgy érzem, hogy ez egy nagy politikai fából vaskarika. Segítsenek ki, hogyha rosszul tudom, hiányos a politikai műveltségem esetleg, de én eddig úgy tudtam, hogy a semlegesség azt jelenti, hogy egy ország akkor semleges, hogyha nem tagja semmilyen katonai szervezetnek. Márpedig hogy lehet akkor Magyarország semleges, hogyha mégis tagja a Varsói Szerződésnek? Még akkor is, hogyha a Varsói Szerződés esetleg egy támadó farkasból, hogy így mondjam, átalakul egy védekező báránnyá, amiben azért hosszú távon én nem igen hiszek."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|