|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Választási közvélemény-kutatás
"...egy Szegeden
végzett rögtönzött felmérés. Nem tudományos módon készült, nem
reprezentatív mintán, tehát országos következtetéseket nem
vonhatunk le belőle, de mégis elárul valamit a közhangulatból. -
Molnár Máté szegedi jelentését hallják:
- Még hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, de Szegeden egyre
többen tudják: hamarosan országgyűlési képviselő-választás lesz a
felsővárosi kerületben.
Apró Antalnak nincs pótképviselője, így lemondása miatt 90 napon
belül meg kell választani az új képviselőt. Míg a népfront-
bizottság azzal foglalkozott, hogy magát az ügyben illetéktelennek
nyilvánítva másra hárítsa az ebből következő feladatokat, addig a
Fidesz rögtönzött közvélemény-kutatást tartott. Több mint 200
lakásba csöngettek be, megkérdezni, hogy az időközi választáson
melyik szervezet jelöltjét támogatnák.
A 208 értékelhető válasz közelítő százalékos megoszlása a
következő: az MSZMP-t támogatná 8 százalék, a KISZ-t fél százalék,
azaz egyetlen egy szavazat, a Hazafias Népfrontot 7 százalék. A
hivatalosnak nevezhető szervezetek így összesen 15 és fél százalék
támogatást kaptak. A Magyar Demokrata Fórumot támogatná a
megkérdezettek 20 százaléka, a Fideszt 14 százaléka, a Szabad
Demokraták Szövetségét 5 és fél százaléka, a Független
Kisgazdapártot 4 százalék, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot
2 százalék. Ez összesen 45 és fél százalék, nagyjából háromszorosa
a hivatalosnak nevezhető szervezetek támogatásának. Független
politikai csoporthoz nem tartozó jelöltre szavazna 6 százalék...."
|
|
|
|
|
|
|
Népi kezdeményezés Komlón
|
1989. november 14., kedd - Az állampolgári jogok tiszteletben tartásának alkotmányos garanciáját követelik a komlói polgárok. A népi kezdeményezés az MSZP városi szervezetének indítványára született meg. Lényege: az Országgyűlés úgy módosítsa az alkotmányt, hogy a jövőben népszavazással se lehessen korlátozni az állampolgári jogokat. A javaslat támogatására aláírásgyűjtés kezdődött a mecseki munkásvárosban.
Bogdán László, az MSZP komlói szervezetének vezetője elmondta az MTI munkatársának, hogy a népi kezdeményezést válaszul szánják a Szabad Demokraták Szövetségének akciójára. Az SZDSZ által kierőszakolt népszavazás ugyanis oda vezethet, hogy a köztársasági elnök megválasztásának joga - a nép közvetlen akaratnyilvánítása helyett - a parlamenti választások után összeülő Országgyűlésre száll át. Ezzel a megoldással a szocialisták nem érthetnek egyet. Az MSZP felhívással fordult a komlói polgárokhoz, hogy aláírásukkal támogassák az állampolgári jogokat védő kezdeményezést. A komlói szocialisták elküldték a felhívásukat és az aláírásgyűjtő ívek egy-egy példányát az MSZP valamennyi városi irodájának, s azt kérték: ha egyetértenek a kezdeményezéssel, kapcsolódjanak be ők is az akcióba. (MTI)
1989. november 13., hétfő 21:19
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Borsodból egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Csak így egyszerűen: Tamás vagyok. Azt szeretném megtudni, hogyan vélekednek önök azzal kapcsolatban, ami most már otthon is felröppent a rádióban, hogy nevezetesen szovjet részről nem kifogásolnák különösebben, ha Magyarország esetlegesen semleges országgá válhatna, annak ellenére, hogy továbbra is a Varsói Szerződés keretén belül maradna. Hát én úgy érzem, hogy ez egy nagy politikai fából vaskarika. Segítsenek ki, hogyha rosszul tudom, hiányos a politikai műveltségem esetleg, de én eddig úgy tudtam, hogy a semlegesség azt jelenti, hogy egy ország akkor semleges, hogyha nem tagja semmilyen katonai szervezetnek. Márpedig hogy lehet akkor Magyarország semleges, hogyha mégis tagja a Varsói Szerződésnek? Még akkor is, hogyha a Varsói Szerződés esetleg egy támadó farkasból, hogy így mondjam, átalakul egy védekező báránnyá, amiben azért hosszú távon én nem igen hiszek."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|