|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Választási közvélemény-kutatás
"...egy Szegeden
végzett rögtönzött felmérés. Nem tudományos módon készült, nem
reprezentatív mintán, tehát országos következtetéseket nem
vonhatunk le belőle, de mégis elárul valamit a közhangulatból. -
Molnár Máté szegedi jelentését hallják:
- Még hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, de Szegeden egyre
többen tudják: hamarosan országgyűlési képviselő-választás lesz a
felsővárosi kerületben.
Apró Antalnak nincs pótképviselője, így lemondása miatt 90 napon
belül meg kell választani az új képviselőt. Míg a népfront-
bizottság azzal foglalkozott, hogy magát az ügyben illetéktelennek
nyilvánítva másra hárítsa az ebből következő feladatokat, addig a
Fidesz rögtönzött közvélemény-kutatást tartott. Több mint 200
lakásba csöngettek be, megkérdezni, hogy az időközi választáson
melyik szervezet jelöltjét támogatnák.
A 208 értékelhető válasz közelítő százalékos megoszlása a
következő: az MSZMP-t támogatná 8 százalék, a KISZ-t fél százalék,
azaz egyetlen egy szavazat, a Hazafias Népfrontot 7 százalék. A
hivatalosnak nevezhető szervezetek így összesen 15 és fél százalék
támogatást kaptak. A Magyar Demokrata Fórumot támogatná a
megkérdezettek 20 százaléka, a Fideszt 14 százaléka, a Szabad
Demokraták Szövetségét 5 és fél százaléka, a Független
Kisgazdapártot 4 százalék, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot
2 százalék. Ez összesen 45 és fél százalék, nagyjából háromszorosa
a hivatalosnak nevezhető szervezetek támogatásának. Független
politikai csoporthoz nem tartozó jelöltre szavazna 6 százalék...."
|
|
|
|
|
|
|
Népszavazás: elkészültek a szavazólapok
|
1989. november 13., hétfő - Elkészültek a szavazólapok a november 26-ai népszavazásra. Ezzel egyidejűleg a helyi tanácsok megkapták a választópolgárok névjegyzékét, a népszavazás lebonyolításához szükséges okmányokat, valamint a választási hirdetményt is. Ezt Csiba Tibor, a BM Választási Irodájának vezetője közölte az MTI munkatársának érdeklődésére. Elmondta, hogy a napokban a tanácsok, a választási bizottságok országszerte 60 ezer plakátot helyeznek ki a lakosság tájékoztatására.
A választási szakértő emlékeztetett arra: az országos népszavazás akkor érvényes és eredményes, ha az ország összes választópolgárának több mint a fele érvényesen szavazott, s az érvényes szavazatoknak több mint a fele a megfogalmazott kérdésekre azonos válaszokat adott. Tehát valamennyi kérdésre külön-külön kell válaszolni. Arra a kérdésre, hogy miként szavazhatnak azok, akik november 26-án lakóhelyüktől távol lesznek, illetve külföldön tartózkodnak, elmondta: ehhez az állandó lakóhely szerinti illetékes tanács vb-titkárától kell igazolást kérni. Ilyen esetben a szavazópolgárt törlik a névjegyzékből, és ott veszik nyilvántartásba, ahova kéri. Mindez azonban nem vonatkozik a külföldön tartózkodókra, akik technikai okok miatt nem vehetnek részt a népszavazáson. Csiba Tibor rámutatott: az idő rövidsége miatt nem is lett volna lehetőség ennek megszervezésére, miként arra sem, hogy a nemzetiségek - noha ilyen igény felmerült - saját anyanyelvükön íródott szavazólapon adhassák le voksukat. Szólt arról is, hogy az országban mintegy 12 ezer szavazókört alakítanak ki. Az 5 tagú szavazatszámláló bizottság titkárát és két tagját a helyi tanácsok választják meg, a többi tagot a pártok delegálják. A szavazókörök november 26-án reggel 6 órától 18 óráig tartanak nyitva, de helyi igények alapján egy órával korábban is megkezdődhet a szavazás, illetve 20 óráig meghosszabbítható. Minden szavazópolgár egy - 4 kérdést tartalmazó - szavazólapot kap a helyszínen. Szavazni csak személyesen, a személyi igazolvány és az értesítő felmutatásával lehet. A szavazatokat számítógéppel összegezik, s az első gyorsjelentés a népszavazás befejezését követő 12 órán belül várható. (MTI)
1989. november 13., hétfő 15:10
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Borsodból egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Csak így egyszerűen: Tamás vagyok. Azt szeretném megtudni, hogyan vélekednek önök azzal kapcsolatban, ami most már otthon is felröppent a rádióban, hogy nevezetesen szovjet részről nem kifogásolnák különösebben, ha Magyarország esetlegesen semleges országgá válhatna, annak ellenére, hogy továbbra is a Varsói Szerződés keretén belül maradna. Hát én úgy érzem, hogy ez egy nagy politikai fából vaskarika. Segítsenek ki, hogyha rosszul tudom, hiányos a politikai műveltségem esetleg, de én eddig úgy tudtam, hogy a semlegesség azt jelenti, hogy egy ország akkor semleges, hogyha nem tagja semmilyen katonai szervezetnek. Márpedig hogy lehet akkor Magyarország semleges, hogyha mégis tagja a Varsói Szerződésnek? Még akkor is, hogyha a Varsói Szerződés esetleg egy támadó farkasból, hogy így mondjam, átalakul egy védekező báránnyá, amiben azért hosszú távon én nem igen hiszek."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|