|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Választási közvélemény-kutatás
"...egy Szegeden
végzett rögtönzött felmérés. Nem tudományos módon készült, nem
reprezentatív mintán, tehát országos következtetéseket nem
vonhatunk le belőle, de mégis elárul valamit a közhangulatból. -
Molnár Máté szegedi jelentését hallják:
- Még hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, de Szegeden egyre
többen tudják: hamarosan országgyűlési képviselő-választás lesz a
felsővárosi kerületben.
Apró Antalnak nincs pótképviselője, így lemondása miatt 90 napon
belül meg kell választani az új képviselőt. Míg a népfront-
bizottság azzal foglalkozott, hogy magát az ügyben illetéktelennek
nyilvánítva másra hárítsa az ebből következő feladatokat, addig a
Fidesz rögtönzött közvélemény-kutatást tartott. Több mint 200
lakásba csöngettek be, megkérdezni, hogy az időközi választáson
melyik szervezet jelöltjét támogatnák.
A 208 értékelhető válasz közelítő százalékos megoszlása a
következő: az MSZMP-t támogatná 8 százalék, a KISZ-t fél százalék,
azaz egyetlen egy szavazat, a Hazafias Népfrontot 7 százalék. A
hivatalosnak nevezhető szervezetek így összesen 15 és fél százalék
támogatást kaptak. A Magyar Demokrata Fórumot támogatná a
megkérdezettek 20 százaléka, a Fideszt 14 százaléka, a Szabad
Demokraták Szövetségét 5 és fél százaléka, a Független
Kisgazdapártot 4 százalék, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot
2 százalék. Ez összesen 45 és fél százalék, nagyjából háromszorosa
a hivatalosnak nevezhető szervezetek támogatásának. Független
politikai csoporthoz nem tartozó jelöltre szavazna 6 százalék...."
|
|
|
|
|
|
|
A Suzuki még nem döntött - Sajtótájékoztató
|
1989. november 10., péntek - A japán Suzuki autógyártó cég elnöke, aki három napig Budapesten tárgyalt egy gépkocsi-összeszerelő üzem létesítéséről, még nem mondta ki az utolsó szót a magyarországi Suzuki-gyártásról.
Elutazása előtt, pénteken az Atrium Hyatt Szállóban tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be: négy éve folytatnak tárgyalásokat; Ő maga először járt hazánkban, és több tucat magyar vállalatot, üzemet keresett fel, olyan cégeket, amelyek a tervek szerint bekapcsolódnának az összeszerelésbe, mindenekelőtt az Ikarust és az Esztergomi Labor MIM telepét látogatta meg. Tárgyalt Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettessel, Horváth Ferenc ipari miniszterrel és a Magyar Hitel Bank vezetőivel is. Mint mondta, néhány héten belül az autógyár igazgató tanácsa dönt a vegyesvállalati formában tervezett összeszerelő üzem magyarországi létesítéséről. Az újságírók többször is feltett kérdésére kerülő választ adott saját véleményét illetően, és azt sem volt hajlandó elárulni, hogy miként kívánja befolyásolni - mint a Suzuki elnöke - az igazgatótanács döntését. Arra a kérdésre, hogy miért éppen Magyarországra esett a választás, szintén kitérően reagált, mondván, hogy a jelenlévők bizonyára ismerik ezeket a körülményeket, és ő nem kíván részletekbe bocsátkozni. Sajtónyilatkozatában óvott attól, hogy a magyar ipar csak alkatrészek gyártására vállalkozzon, amelyekért cserébe gépkocsikat kaphat. Azt igyekezett bizonyítani, hogy hazánknak érdeke a személygépkocsi-gyártás meghonosítása. Azt is kifejtette, hogy egy ilyen üzlethez nagy ipari háttérre van szükség, több iparág összefogásával. Suzuki úr végül is csak 50 százalékos esélyt adott arra, hogy az igazgatóság pozitív döntést hoz. (MTI)
1989. november 10., péntek 18:02
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Borsodból egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Csak így egyszerűen: Tamás vagyok. Azt szeretném megtudni, hogyan vélekednek önök azzal kapcsolatban, ami most már otthon is felröppent a rádióban, hogy nevezetesen szovjet részről nem kifogásolnák különösebben, ha Magyarország esetlegesen semleges országgá válhatna, annak ellenére, hogy továbbra is a Varsói Szerződés keretén belül maradna. Hát én úgy érzem, hogy ez egy nagy politikai fából vaskarika. Segítsenek ki, hogyha rosszul tudom, hiányos a politikai műveltségem esetleg, de én eddig úgy tudtam, hogy a semlegesség azt jelenti, hogy egy ország akkor semleges, hogyha nem tagja semmilyen katonai szervezetnek. Márpedig hogy lehet akkor Magyarország semleges, hogyha mégis tagja a Varsói Szerződésnek? Még akkor is, hogyha a Varsói Szerződés esetleg egy támadó farkasból, hogy így mondjam, átalakul egy védekező báránnyá, amiben azért hosszú távon én nem igen hiszek."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|