|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Választási közvélemény-kutatás
"...egy Szegeden
végzett rögtönzött felmérés. Nem tudományos módon készült, nem
reprezentatív mintán, tehát országos következtetéseket nem
vonhatunk le belőle, de mégis elárul valamit a közhangulatból. -
Molnár Máté szegedi jelentését hallják:
- Még hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, de Szegeden egyre
többen tudják: hamarosan országgyűlési képviselő-választás lesz a
felsővárosi kerületben.
Apró Antalnak nincs pótképviselője, így lemondása miatt 90 napon
belül meg kell választani az új képviselőt. Míg a népfront-
bizottság azzal foglalkozott, hogy magát az ügyben illetéktelennek
nyilvánítva másra hárítsa az ebből következő feladatokat, addig a
Fidesz rögtönzött közvélemény-kutatást tartott. Több mint 200
lakásba csöngettek be, megkérdezni, hogy az időközi választáson
melyik szervezet jelöltjét támogatnák.
A 208 értékelhető válasz közelítő százalékos megoszlása a
következő: az MSZMP-t támogatná 8 százalék, a KISZ-t fél százalék,
azaz egyetlen egy szavazat, a Hazafias Népfrontot 7 százalék. A
hivatalosnak nevezhető szervezetek így összesen 15 és fél százalék
támogatást kaptak. A Magyar Demokrata Fórumot támogatná a
megkérdezettek 20 százaléka, a Fideszt 14 százaléka, a Szabad
Demokraták Szövetségét 5 és fél százaléka, a Független
Kisgazdapártot 4 százalék, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot
2 százalék. Ez összesen 45 és fél százalék, nagyjából háromszorosa
a hivatalosnak nevezhető szervezetek támogatásának. Független
politikai csoporthoz nem tartozó jelöltre szavazna 6 százalék...."
|
|
|
|
|
|
|
Für Lajos Békés megyében (1. rész)
|
1989. november 3., csütörtök - Csütörtökön Békés megyében folytatta Szabolcs-Szatmárban megkezdett vidéki bemutatkozó látogatásait Für Lajos, a Magyar Demokrata Fórum köztársaságielnök-jelöltje. Délelőtt felszólalt a Békés Megyei Tanács Békéscsabán tartott ülésén. Az MDF programját vázolva, többek között rámutatott: nem véletlenül járt a napokban Szabolcs-Szatmár megyében, s nem véletlenül folytatja e körútat pénteken Csongrádban. E tájak történelmi múltja annyi gond forrása, s e gondok már annyira igénylik a megoldást, hogy enélkül az egész ország is aligha lesz képes kiemelkedni jelenlegi helyzetéből.
Ezt követően Für Lajos a békéscsabai városházán a megye egyházi vezetőivel beszélgetett, majd a nemrégiben átadott erdélyi menekülteket befogadó békéscsabai állomással és a helyi zsidó szeretetotthonnal, illetve az ott élők helyzetével ismerkedett. A program kegyeleti aktusokkal folytatódott: az MDF köztársaságielnök-jelöltje megkoszorúzta Áchim L. András, valamint az 1957-ben ártatlanul kivégzett Farkas Mihály és Mány Erzsébet sírhalmát, s elhelyezte az emlékezés és a tiszttelet virágait a főtéren álló Kossuth-szobor talapzatán. Délután Kétegyházán a román lakosság életével ismerkedett Für Lajos, majd beszédet mondott a gyulai Erkel Ferenc művelődési központban mintegy négyszáz érdeklődő részvételével lezajlott politikai gyűlésen. Ki gondolta két éve Lakitelken, hogy mára ekkora felelősség hárul az MDF tagjaira, de minden magyar emberre is - tette fel a kérdést bevezetőben, majd kifejtette azt a véleményét, hogy napjainkban szinte két szélső pont között feszül az ország: remény és kétség, bizakodás és félelem hatja át az embereket. Éppencsak születő demokráciánkat kétirányból fenyegeti veszély. Az egyik a balos szélsőség, amely nem adta fel azt a reményét, hogy visszahúzhatja az ország előrehaladó szekerét, a másik pedig a labilissá váló kormányzás. Reménységre jogosítanak viszont benünket az utóbbi hetek olyan eseményei, mint például azoknak a sarkalatos törvényeknek a parlamenti elfogadása, amelyek végre a gyakorlatban is szilárd kereteket adnak Magyarországon a demokráca megteremtéséhez. (folyt.köv.)
1989. november 2., csütörtök 20:33
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Borsodból egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Csak így egyszerűen: Tamás vagyok. Azt szeretném megtudni, hogyan vélekednek önök azzal kapcsolatban, ami most már otthon is felröppent a rádióban, hogy nevezetesen szovjet részről nem kifogásolnák különösebben, ha Magyarország esetlegesen semleges országgá válhatna, annak ellenére, hogy továbbra is a Varsói Szerződés keretén belül maradna. Hát én úgy érzem, hogy ez egy nagy politikai fából vaskarika. Segítsenek ki, hogyha rosszul tudom, hiányos a politikai műveltségem esetleg, de én eddig úgy tudtam, hogy a semlegesség azt jelenti, hogy egy ország akkor semleges, hogyha nem tagja semmilyen katonai szervezetnek. Márpedig hogy lehet akkor Magyarország semleges, hogyha mégis tagja a Varsói Szerződésnek? Még akkor is, hogyha a Varsói Szerződés esetleg egy támadó farkasból, hogy így mondjam, átalakul egy védekező báránnyá, amiben azért hosszú távon én nem igen hiszek."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|