|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Választási közvélemény-kutatás
"...egy Szegeden
végzett rögtönzött felmérés. Nem tudományos módon készült, nem
reprezentatív mintán, tehát országos következtetéseket nem
vonhatunk le belőle, de mégis elárul valamit a közhangulatból. -
Molnár Máté szegedi jelentését hallják:
- Még hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, de Szegeden egyre
többen tudják: hamarosan országgyűlési képviselő-választás lesz a
felsővárosi kerületben.
Apró Antalnak nincs pótképviselője, így lemondása miatt 90 napon
belül meg kell választani az új képviselőt. Míg a népfront-
bizottság azzal foglalkozott, hogy magát az ügyben illetéktelennek
nyilvánítva másra hárítsa az ebből következő feladatokat, addig a
Fidesz rögtönzött közvélemény-kutatást tartott. Több mint 200
lakásba csöngettek be, megkérdezni, hogy az időközi választáson
melyik szervezet jelöltjét támogatnák.
A 208 értékelhető válasz közelítő százalékos megoszlása a
következő: az MSZMP-t támogatná 8 százalék, a KISZ-t fél százalék,
azaz egyetlen egy szavazat, a Hazafias Népfrontot 7 százalék. A
hivatalosnak nevezhető szervezetek így összesen 15 és fél százalék
támogatást kaptak. A Magyar Demokrata Fórumot támogatná a
megkérdezettek 20 százaléka, a Fideszt 14 százaléka, a Szabad
Demokraták Szövetségét 5 és fél százaléka, a Független
Kisgazdapártot 4 százalék, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot
2 százalék. Ez összesen 45 és fél százalék, nagyjából háromszorosa
a hivatalosnak nevezhető szervezetek támogatásának. Független
politikai csoporthoz nem tartozó jelöltre szavazna 6 százalék...."
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZP Budapest XV. kerületi szervezőbizottságának közleménye (OS)
|
1989. november 1., szerda - Az MSZP szervezeteinek képviselőiből megalakult a XV. kerületi szervezőbizottság. Feladatának tekinti, hogy összehangolja és koordinálja a párt szervezését, a vezetőségválasztásokat, a helyi és kerületi struktúra kialakítását, a pártértekezlet előkészítését. A bizottság kéri az MSZP tagjait, aktivistáit, hogy az eddigiekhez hasonlóan tegyenek meg mindent az alapszervezetek létrehozásáért. Folytassanak politikai munkát a párt programját és alapszabályát elfogadó MSZMP-tagok megnyeréséért. A párt céljainak, szándékainak megfelelően vállaljanak szerepet a lakosság, a dolgozók érdekeinek képviseletében, a népszavazás és választás előkészítésében, az MSZP köztársaságielnök-jelöltjének támogatásában. Csak közös cselekvéssel bizonyíthatjuk, hogy pártunk nemcsak a jövő, de a jelen pártja is. A szervezőbizottság számít a párt tagjaira, kéri közreműködésüket. Várja a kerület lakosságát, dolgozóit az MSZP szervezeteibe és kerületi tagozataiba. A szervező iroda (Budapest, XV., Eötvös u. 8., telefon: 169-23-38 és 169-84-22) a pártszervezetek és a tagság rendelkezésére áll, folyamatosan biztosítja a szükséges anyagokat, információkat. (OS)
1989. november 1., szerda 15:18
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Borsodból egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Csak így egyszerűen: Tamás vagyok. Azt szeretném megtudni, hogyan vélekednek önök azzal kapcsolatban, ami most már otthon is felröppent a rádióban, hogy nevezetesen szovjet részről nem kifogásolnák különösebben, ha Magyarország esetlegesen semleges országgá válhatna, annak ellenére, hogy továbbra is a Varsói Szerződés keretén belül maradna. Hát én úgy érzem, hogy ez egy nagy politikai fából vaskarika. Segítsenek ki, hogyha rosszul tudom, hiányos a politikai műveltségem esetleg, de én eddig úgy tudtam, hogy a semlegesség azt jelenti, hogy egy ország akkor semleges, hogyha nem tagja semmilyen katonai szervezetnek. Márpedig hogy lehet akkor Magyarország semleges, hogyha mégis tagja a Varsói Szerződésnek? Még akkor is, hogyha a Varsói Szerződés esetleg egy támadó farkasból, hogy így mondjam, átalakul egy védekező báránnyá, amiben azért hosszú távon én nem igen hiszek."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|