|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Választási közvélemény-kutatás
"...egy Szegeden
végzett rögtönzött felmérés. Nem tudományos módon készült, nem
reprezentatív mintán, tehát országos következtetéseket nem
vonhatunk le belőle, de mégis elárul valamit a közhangulatból. -
Molnár Máté szegedi jelentését hallják:
- Még hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, de Szegeden egyre
többen tudják: hamarosan országgyűlési képviselő-választás lesz a
felsővárosi kerületben.
Apró Antalnak nincs pótképviselője, így lemondása miatt 90 napon
belül meg kell választani az új képviselőt. Míg a népfront-
bizottság azzal foglalkozott, hogy magát az ügyben illetéktelennek
nyilvánítva másra hárítsa az ebből következő feladatokat, addig a
Fidesz rögtönzött közvélemény-kutatást tartott. Több mint 200
lakásba csöngettek be, megkérdezni, hogy az időközi választáson
melyik szervezet jelöltjét támogatnák.
A 208 értékelhető válasz közelítő százalékos megoszlása a
következő: az MSZMP-t támogatná 8 százalék, a KISZ-t fél százalék,
azaz egyetlen egy szavazat, a Hazafias Népfrontot 7 százalék. A
hivatalosnak nevezhető szervezetek így összesen 15 és fél százalék
támogatást kaptak. A Magyar Demokrata Fórumot támogatná a
megkérdezettek 20 százaléka, a Fideszt 14 százaléka, a Szabad
Demokraták Szövetségét 5 és fél százaléka, a Független
Kisgazdapártot 4 százalék, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot
2 százalék. Ez összesen 45 és fél százalék, nagyjából háromszorosa
a hivatalosnak nevezhető szervezetek támogatásának. Független
politikai csoporthoz nem tartozó jelöltre szavazna 6 százalék...."
|
|
|
|
|
|
|
Japán bővíti gazdasági kapcsolatait Magyarországgal
|
Trom András, az MTI tudósítója jelenti:
Tokió, 1989. október 31. kedd /MTI-TUD/ - A Nihon Keizai Simbun, Japán vezető gazdaságpolitikai napilapja kedden címoldalon számolt be arról, hogy a távol-keleti ország nagyvállalatai mind nagyobb érdeklődést tanúsítanak a kelet-európai országok iránt.
Az írás részletesen ismerteti, hogy a japán cégek milyen együttműködést terveznek a magyar vállalatokkal. Az összeállítás szerint a Marubeni kereskedőház arra számít, hogy liberalizálni fogják a mezőgazdasági termékek importját Japánba. Ezért hús- és gyümölcslé feldolgozó, illetve értékesítő vegyes vállalat létrehozását tervezi Magyarországon. Ezen kívül egy japán elektronikai céggel közösen azt is tervezi, hogy elektronikus háztartási készülékek, valamint irodaautomatizálási berendezések javítására vegyes vállalatot alapít Magyarországon. A Tonen Sekiyukagaku több céggel közösen a közelmúltban létesített építőipari üveggyapot gyárat Magyarországon, amelynek a termelése jelenleg évi 4 500 tonna. Két-három éven belül azonban a termelés 50-100 százalékos felfutásával számolnak a japán cégek és a többlettermelést teljes egészében a Szovjetunióban akarják értékesíteni. A Mitsubishi kereskedőház kerti kisgépek gyártási technológiájának átadásáról tárgyal magyar cégekkel. A C.Itoh kereskedőház pedig a Suzuki Motors-al a tárgyalások utolsó szakaszába lépett a Suzuki kocsik magyarországi gyártásáról - jegyzi meg a lap. A cikk a továbbiakban azt is megemlíti, hogy a Marubeni Bulgáriában közös gyógyszergyártást valósított meg a Pharmachim céggel. Tárgyalásokat folytat műtrágya vásárlásáról is. Romániában pedig - abból a tényből kiindulva, hogy a munkaerő olyan olcsó, mint Kínában - konfekcióipari együttműködés iránt érdeklődnek. Az elképzelések szerint kezdetben évi 1500 férfi öltönyt készítenének romániai üzemekben, s azokat teljes egészében Japánban forgalmaznának.+++
1989. október 31., kedd 08:08
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Borsodból egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Csak így egyszerűen: Tamás vagyok. Azt szeretném megtudni, hogyan vélekednek önök azzal kapcsolatban, ami most már otthon is felröppent a rádióban, hogy nevezetesen szovjet részről nem kifogásolnák különösebben, ha Magyarország esetlegesen semleges országgá válhatna, annak ellenére, hogy továbbra is a Varsói Szerződés keretén belül maradna. Hát én úgy érzem, hogy ez egy nagy politikai fából vaskarika. Segítsenek ki, hogyha rosszul tudom, hiányos a politikai műveltségem esetleg, de én eddig úgy tudtam, hogy a semlegesség azt jelenti, hogy egy ország akkor semleges, hogyha nem tagja semmilyen katonai szervezetnek. Márpedig hogy lehet akkor Magyarország semleges, hogyha mégis tagja a Varsói Szerződésnek? Még akkor is, hogyha a Varsói Szerződés esetleg egy támadó farkasból, hogy így mondjam, átalakul egy védekező báránnyá, amiben azért hosszú távon én nem igen hiszek."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|