|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Választási közvélemény-kutatás
"...egy Szegeden
végzett rögtönzött felmérés. Nem tudományos módon készült, nem
reprezentatív mintán, tehát országos következtetéseket nem
vonhatunk le belőle, de mégis elárul valamit a közhangulatból. -
Molnár Máté szegedi jelentését hallják:
- Még hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, de Szegeden egyre
többen tudják: hamarosan országgyűlési képviselő-választás lesz a
felsővárosi kerületben.
Apró Antalnak nincs pótképviselője, így lemondása miatt 90 napon
belül meg kell választani az új képviselőt. Míg a népfront-
bizottság azzal foglalkozott, hogy magát az ügyben illetéktelennek
nyilvánítva másra hárítsa az ebből következő feladatokat, addig a
Fidesz rögtönzött közvélemény-kutatást tartott. Több mint 200
lakásba csöngettek be, megkérdezni, hogy az időközi választáson
melyik szervezet jelöltjét támogatnák.
A 208 értékelhető válasz közelítő százalékos megoszlása a
következő: az MSZMP-t támogatná 8 százalék, a KISZ-t fél százalék,
azaz egyetlen egy szavazat, a Hazafias Népfrontot 7 százalék. A
hivatalosnak nevezhető szervezetek így összesen 15 és fél százalék
támogatást kaptak. A Magyar Demokrata Fórumot támogatná a
megkérdezettek 20 százaléka, a Fideszt 14 százaléka, a Szabad
Demokraták Szövetségét 5 és fél százaléka, a Független
Kisgazdapártot 4 százalék, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot
2 százalék. Ez összesen 45 és fél százalék, nagyjából háromszorosa
a hivatalosnak nevezhető szervezetek támogatásának. Független
politikai csoporthoz nem tartozó jelöltre szavazna 6 százalék...."
|
|
|
|
|
|
|
Orosztanárok találkozója
|
1989. június 8., csütörtök - Orosztanárok tartottak találkozót csütörtökön a Pedagógus Nap alkalmából a Magyar-Szovjet Baráti Társaság, a Puskin Intézet és a házigazda Szovjet Kultura és Tudomány Háza szervezésében. Borisz Sztukalin, a Szovjetunió budapesti nagykövete a szovjet belpolitikáról és a magyar-szovjet társadalmi, kulturális együttműködésről tartott tájékoztatót.
A találkozó idején az általános és a középiskolások, az egyetemisták, valamint a pedagógus-továbbképzésben résztvevők számára készült orosz nyelv- és segédkönyvekből válogatott kiállítást mutattak be. A tárlathoz kapcsolódóan a közösen írandó tankönyvekkel összefüggő kérdéseket is megvitattak a szakemberek. Miként az eszmecserén elhangzott: jelenleg 28 országban 15O munkacsoport ír orosz nyelvkönyveket szovjet szakemberek közreműködésével. Magyarországon is sokféle iskola- és tanfolyamtípus hallgatói számára készítenek kiadványokat, közöttük jelentős helyet foglalnak el a szótárak és a nyelvtanulók érdeklődésére számot tartó olvasmányok. Az orosztanárok találkozójának résztvevői - Stark Antal művelődési államtitkár, Bíró Gyula, az MSZBT főtitkára, Pócs Ilona, az Orosztanárok Nemzetközi Szövetségének alelnöke, valamint az orosz nyelv kiváló tudósai és tanárai - hangsúlyozták, hogy az együttesen írt tankönyvek révén magasabbra emelkedhet a nyelvoktatás-nyelvtanulás színvonala, új minőségben folyhat a két kultúra párbeszéde. (MTI)
1989. június 8., csütörtök 16:30
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Borsodból egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Csak így egyszerűen: Tamás vagyok. Azt szeretném megtudni, hogyan vélekednek önök azzal kapcsolatban, ami most már otthon is felröppent a rádióban, hogy nevezetesen szovjet részről nem kifogásolnák különösebben, ha Magyarország esetlegesen semleges országgá válhatna, annak ellenére, hogy továbbra is a Varsói Szerződés keretén belül maradna. Hát én úgy érzem, hogy ez egy nagy politikai fából vaskarika. Segítsenek ki, hogyha rosszul tudom, hiányos a politikai műveltségem esetleg, de én eddig úgy tudtam, hogy a semlegesség azt jelenti, hogy egy ország akkor semleges, hogyha nem tagja semmilyen katonai szervezetnek. Márpedig hogy lehet akkor Magyarország semleges, hogyha mégis tagja a Varsói Szerződésnek? Még akkor is, hogyha a Varsói Szerződés esetleg egy támadó farkasból, hogy így mondjam, átalakul egy védekező báránnyá, amiben azért hosszú távon én nem igen hiszek."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|