|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Választási közvélemény-kutatás
"...egy Szegeden
végzett rögtönzött felmérés. Nem tudományos módon készült, nem
reprezentatív mintán, tehát országos következtetéseket nem
vonhatunk le belőle, de mégis elárul valamit a közhangulatból. -
Molnár Máté szegedi jelentését hallják:
- Még hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, de Szegeden egyre
többen tudják: hamarosan országgyűlési képviselő-választás lesz a
felsővárosi kerületben.
Apró Antalnak nincs pótképviselője, így lemondása miatt 90 napon
belül meg kell választani az új képviselőt. Míg a népfront-
bizottság azzal foglalkozott, hogy magát az ügyben illetéktelennek
nyilvánítva másra hárítsa az ebből következő feladatokat, addig a
Fidesz rögtönzött közvélemény-kutatást tartott. Több mint 200
lakásba csöngettek be, megkérdezni, hogy az időközi választáson
melyik szervezet jelöltjét támogatnák.
A 208 értékelhető válasz közelítő százalékos megoszlása a
következő: az MSZMP-t támogatná 8 százalék, a KISZ-t fél százalék,
azaz egyetlen egy szavazat, a Hazafias Népfrontot 7 százalék. A
hivatalosnak nevezhető szervezetek így összesen 15 és fél százalék
támogatást kaptak. A Magyar Demokrata Fórumot támogatná a
megkérdezettek 20 százaléka, a Fideszt 14 százaléka, a Szabad
Demokraták Szövetségét 5 és fél százaléka, a Független
Kisgazdapártot 4 százalék, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot
2 százalék. Ez összesen 45 és fél százalék, nagyjából háromszorosa
a hivatalosnak nevezhető szervezetek támogatásának. Független
politikai csoporthoz nem tartozó jelöltre szavazna 6 százalék...."
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP KB - szovjet sajtó (1. rész)
|
Moszkva, 1989. február 14. kedd (MTI-tud) - ,,A megújulás nehéz útjai,,, ,,Egység a harcban,, és ,,A múlt tükre előtt,, címekkel kedden három szovjet napilap is foglalkozott az MSZMP Központi Bizottságának múlt heti ülésével. A Pravda a TASZSZ terjedelmes budapesti jelentését közölte, míg a Szovjetszkaja Rosszija és a Komszomolszkaja Pravda saját tudósítói jelentéseket közölt, áttekintve a KB-ülés előtti belpolitikai vitákat is. A Szovjetszkaja Rosszija elsősorban az 1956. megítélésével kapcsolatos vitát foglalja össze, míg a Komszomolszkaja Pravda tudósítása a többpártrendszer és a pártegység problémáival foglalkozik.
- Ellenforradalmi lázadás vagy népfelkelés? Az országot két táborra osztó éles vita Pozsgay Imre rádiónyilatkozatával kezdődött - indítja tudósítását a Szovjetszkaja Rosszija, amely röviden összefoglalja a magyar államminiszter január 28-i szavait. - A kérdés Pozsgay által történt felvetése - írja a tudósító a magyar sajtóra hivatkozva - váratlanul ért mindenkit, beleértve a magyar párt akkor éppen külföldön tartózkodó főtitkárát is. Ismerteti a lap Grósz Károly Davosból hazafelé tartva adott interjújának lényegét is. - Valóban igaz, hogy a nyilvánosság és a nyitottság mai légkörében nem volna logikus előre megjósolni: milyen formában is folyik a múlt ,,fehér foltjainak,, föltárása - írja a tudósító. - Sem egy, sem két szóval nem foglalható össze 1956 őszének lényege - folytatódik a budapesti beszámoló, kitérve arra, hogy ma együtt élnek a magyar társadalomban azok, akik annak idején a barikád két ellentétes oldalán harcoltak. A lap idéz egy kérdést, amely jól érzékelteti a lelkekben, fejekben dúló viharokat. - Lehetséges, hogy mára ellenforradalmárnak minősülök, mert együtt harcoltam a szovjet katonákkal saját népem ellen? - Világossá vált - hangzik a tudósító összegzése az előzményekről -, hogy az egész országot átfogó vitát csak az MSZMP KB tekintélyes ülésének keretei között lehet feloldani. Még az ülés előestéjén sem lehetett megjósolni, milyen határozatot hoznak, mivel zárul a vita. A tudósítás a továbbiakban összefoglalja a közlemény, továbbá Grósz Károly előadói beszéde és interjúja alapján az 1956-tal kapcsolatban elhangzottakat, megjegyezve, hogy a vita folytatódik. A kb-ülés napirendjét ismertetve kitér arra is, hogy a párttestület szerint a politikai pluralizmus a többpártrendszer keretei között valósul meg. (folyt.)
1989. február 14., kedd 19:38
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Borsodból egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Csak így egyszerűen: Tamás vagyok. Azt szeretném megtudni, hogyan vélekednek önök azzal kapcsolatban, ami most már otthon is felröppent a rádióban, hogy nevezetesen szovjet részről nem kifogásolnák különösebben, ha Magyarország esetlegesen semleges országgá válhatna, annak ellenére, hogy továbbra is a Varsói Szerződés keretén belül maradna. Hát én úgy érzem, hogy ez egy nagy politikai fából vaskarika. Segítsenek ki, hogyha rosszul tudom, hiányos a politikai műveltségem esetleg, de én eddig úgy tudtam, hogy a semlegesség azt jelenti, hogy egy ország akkor semleges, hogyha nem tagja semmilyen katonai szervezetnek. Márpedig hogy lehet akkor Magyarország semleges, hogyha mégis tagja a Varsói Szerződésnek? Még akkor is, hogyha a Varsói Szerződés esetleg egy támadó farkasból, hogy így mondjam, átalakul egy védekező báránnyá, amiben azért hosszú távon én nem igen hiszek."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|