|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Választási közvélemény-kutatás
"...egy Szegeden
végzett rögtönzött felmérés. Nem tudományos módon készült, nem
reprezentatív mintán, tehát országos következtetéseket nem
vonhatunk le belőle, de mégis elárul valamit a közhangulatból. -
Molnár Máté szegedi jelentését hallják:
- Még hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, de Szegeden egyre
többen tudják: hamarosan országgyűlési képviselő-választás lesz a
felsővárosi kerületben.
Apró Antalnak nincs pótképviselője, így lemondása miatt 90 napon
belül meg kell választani az új képviselőt. Míg a népfront-
bizottság azzal foglalkozott, hogy magát az ügyben illetéktelennek
nyilvánítva másra hárítsa az ebből következő feladatokat, addig a
Fidesz rögtönzött közvélemény-kutatást tartott. Több mint 200
lakásba csöngettek be, megkérdezni, hogy az időközi választáson
melyik szervezet jelöltjét támogatnák.
A 208 értékelhető válasz közelítő százalékos megoszlása a
következő: az MSZMP-t támogatná 8 százalék, a KISZ-t fél százalék,
azaz egyetlen egy szavazat, a Hazafias Népfrontot 7 százalék. A
hivatalosnak nevezhető szervezetek így összesen 15 és fél százalék
támogatást kaptak. A Magyar Demokrata Fórumot támogatná a
megkérdezettek 20 százaléka, a Fideszt 14 százaléka, a Szabad
Demokraták Szövetségét 5 és fél százaléka, a Független
Kisgazdapártot 4 százalék, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot
2 százalék. Ez összesen 45 és fél százalék, nagyjából háromszorosa
a hivatalosnak nevezhető szervezetek támogatásának. Független
politikai csoporthoz nem tartozó jelöltre szavazna 6 százalék...."
|
|
|
|
|
|
|
NDK: kilátások, tervek 1989-re (1.rész)
|
1989. január 9. hétfő (MTI-Panoráma) - A jelszavakat és mozgósító kampányokat kedvelő Német Demokratikus Köztársaságban 1989 kétszeresen is fontos év a népgazdasági terv teljesítése szempontjából. Egyrészt a kollektívák az idén munkasikerekkel járulhatnak hozzá a népi demokratikus állam 40. évfordulójának megünnepléséhez. Másrészt az idei esztendő - a váratlanul egy évvel előrehozott XII. pártkongresszus miatt - mintegy fölkészülést jelent a nagy érdeklődéssel várt eseményre, ami természetesen újabb, a tervek túlteljesítését célzó spontán felajánlásokra ösztönzi a munkahelyi kollektívákat.
A spontaneitás mellesleg nem mindenütt működik elég hatékonyan. Ez lehetett az oka annak a magyar szemmel nézve kissé furcsa jelenségnek, hogy az új esztendő első napján - amely ráadásul még vasárnap is volt - vezető politikusok, KB-tagok és miniszterek, miniszterhelyettesek látogattak el jónéhány üzembe, s buzdították odaadó munkára, a tartalékok feltárására, a terv maradektalan teljesítésére a dolgozókat... A népgazdasági terv 1989-ben - a tavalyi évhez hasonlóan - négy százalékos gazdasági növekedést tűzött ki célul. Ezzel a mutatóval az NDK vitathatatlanul az elsők között szerepel a szocialista országok mezőnyében. Külön büszkeséggel töltheti el a dolgozókat és a tervezőket az a körülmény, hogy az utóbbi években a gazdaság növekedésének egyedüli forrása a termelékenység fokozása volt. Az idén sem számíthat az ország külső forrásokra, így a növekedés alapját 1989-ben is energia- és anyagtakarékossággal, a munkaidő és a gépek, berendezések még hatékonyabb kihasználásával, az automatizálás és a robottechnika szélesebb körű alkalmazásával kell megteremteni. (folyt.)
1989. január 9., hétfő 11:33
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Borsodból egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Csak így egyszerűen: Tamás vagyok. Azt szeretném megtudni, hogyan vélekednek önök azzal kapcsolatban, ami most már otthon is felröppent a rádióban, hogy nevezetesen szovjet részről nem kifogásolnák különösebben, ha Magyarország esetlegesen semleges országgá válhatna, annak ellenére, hogy továbbra is a Varsói Szerződés keretén belül maradna. Hát én úgy érzem, hogy ez egy nagy politikai fából vaskarika. Segítsenek ki, hogyha rosszul tudom, hiányos a politikai műveltségem esetleg, de én eddig úgy tudtam, hogy a semlegesség azt jelenti, hogy egy ország akkor semleges, hogyha nem tagja semmilyen katonai szervezetnek. Márpedig hogy lehet akkor Magyarország semleges, hogyha mégis tagja a Varsói Szerződésnek? Még akkor is, hogyha a Varsói Szerződés esetleg egy támadó farkasból, hogy így mondjam, átalakul egy védekező báránnyá, amiben azért hosszú távon én nem igen hiszek."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|