|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Választási közvélemény-kutatás
"...egy Szegeden
végzett rögtönzött felmérés. Nem tudományos módon készült, nem
reprezentatív mintán, tehát országos következtetéseket nem
vonhatunk le belőle, de mégis elárul valamit a közhangulatból. -
Molnár Máté szegedi jelentését hallják:
- Még hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, de Szegeden egyre
többen tudják: hamarosan országgyűlési képviselő-választás lesz a
felsővárosi kerületben.
Apró Antalnak nincs pótképviselője, így lemondása miatt 90 napon
belül meg kell választani az új képviselőt. Míg a népfront-
bizottság azzal foglalkozott, hogy magát az ügyben illetéktelennek
nyilvánítva másra hárítsa az ebből következő feladatokat, addig a
Fidesz rögtönzött közvélemény-kutatást tartott. Több mint 200
lakásba csöngettek be, megkérdezni, hogy az időközi választáson
melyik szervezet jelöltjét támogatnák.
A 208 értékelhető válasz közelítő százalékos megoszlása a
következő: az MSZMP-t támogatná 8 százalék, a KISZ-t fél százalék,
azaz egyetlen egy szavazat, a Hazafias Népfrontot 7 százalék. A
hivatalosnak nevezhető szervezetek így összesen 15 és fél százalék
támogatást kaptak. A Magyar Demokrata Fórumot támogatná a
megkérdezettek 20 százaléka, a Fideszt 14 százaléka, a Szabad
Demokraták Szövetségét 5 és fél százaléka, a Független
Kisgazdapártot 4 százalék, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot
2 százalék. Ez összesen 45 és fél százalék, nagyjából háromszorosa
a hivatalosnak nevezhető szervezetek támogatásának. Független
politikai csoporthoz nem tartozó jelöltre szavazna 6 százalék...."
|
|
|
|
|
|
|
Fedett tanuszoda-avatás Mezőtúron (Nagy Sándor)
|
1989. január 5., csütörtök - Fedett tanuszodát avattak csütörtökön Mezőtúron. Az ünnepségen Nagy Sándor, a SZOT főtitkára mondott beszédet. Mint többek között hangsúlyozta, valamennyiünk számára öröm látni, tapasztalni, hogy összefogással még a mai nehéz gazdasági helyzetben is létrehozhatók olyan, mindenkit szolgáló értékek, mint ez a szép új uszoda. Ezt követően kitért arra is, hogy a lakosság országszerte milyen hevesen reagál a tervezett áremelésekre. Egyes kollektívák, mint mondotta, a Szakszervezetek Országos Tanácsához fordulnak védelemért, mások munkabeszüntetéseket helyeznek kilátásba. Sokan úgy vélik, hogy a szakszervezetek nem képviselték megfelelően a dolgozók érdekeit a kormánnyal folytatott tárgyaláskon. A szakszervezetnek, szögezte le ezzel kapcsolatban a SZOT főtitkára, éppen ezeken a tárgyalásokon sikerült elérnie, hogy az eredetileg tervezett idei 6 százalékos reálbércsökkenés kisebb mértékű legyen. A SZOT tartja is magát e megállapodáshoz, érvényesítésére minden törvényes eszközt igénybe fog venni. Ugyanakkor tudnunk kell azt is - mutatott rá végül Nagy Sándor -, hogy valójában senkinek nem áll érdekében olyan tiltakozási hullám, amelynek során munkabeszüntetések kezdődnek, mert azok még a mostaninál is nehezebb helyzetbe sodorhatják az országot.
Az új mezőtúri sportlétesítmény 40 millió forintba került. Beruházási költségének nagy részét a városi tanács teremtette elő, de jelentős összeggel támogatta a létrehozását a Szolnok Megyei Tanács, több helyi üzem és intézmény is. Megnyitásával megoldódott a város csaknem ötezer általános iskolai tanulójának rendszeres uszóoktatása, s megteremtődtek az úszósport fellendítésének lehetőségei is. (MTI)
1989. január 5., csütörtök 20:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Borsodból egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Csak így egyszerűen: Tamás vagyok. Azt szeretném megtudni, hogyan vélekednek önök azzal kapcsolatban, ami most már otthon is felröppent a rádióban, hogy nevezetesen szovjet részről nem kifogásolnák különösebben, ha Magyarország esetlegesen semleges országgá válhatna, annak ellenére, hogy továbbra is a Varsói Szerződés keretén belül maradna. Hát én úgy érzem, hogy ez egy nagy politikai fából vaskarika. Segítsenek ki, hogyha rosszul tudom, hiányos a politikai műveltségem esetleg, de én eddig úgy tudtam, hogy a semlegesség azt jelenti, hogy egy ország akkor semleges, hogyha nem tagja semmilyen katonai szervezetnek. Márpedig hogy lehet akkor Magyarország semleges, hogyha mégis tagja a Varsói Szerződésnek? Még akkor is, hogyha a Varsói Szerződés esetleg egy támadó farkasból, hogy így mondjam, átalakul egy védekező báránnyá, amiben azért hosszú távon én nem igen hiszek."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|