|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Választási közvélemény-kutatás
"...egy Szegeden
végzett rögtönzött felmérés. Nem tudományos módon készült, nem
reprezentatív mintán, tehát országos következtetéseket nem
vonhatunk le belőle, de mégis elárul valamit a közhangulatból. -
Molnár Máté szegedi jelentését hallják:
- Még hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, de Szegeden egyre
többen tudják: hamarosan országgyűlési képviselő-választás lesz a
felsővárosi kerületben.
Apró Antalnak nincs pótképviselője, így lemondása miatt 90 napon
belül meg kell választani az új képviselőt. Míg a népfront-
bizottság azzal foglalkozott, hogy magát az ügyben illetéktelennek
nyilvánítva másra hárítsa az ebből következő feladatokat, addig a
Fidesz rögtönzött közvélemény-kutatást tartott. Több mint 200
lakásba csöngettek be, megkérdezni, hogy az időközi választáson
melyik szervezet jelöltjét támogatnák.
A 208 értékelhető válasz közelítő százalékos megoszlása a
következő: az MSZMP-t támogatná 8 százalék, a KISZ-t fél százalék,
azaz egyetlen egy szavazat, a Hazafias Népfrontot 7 százalék. A
hivatalosnak nevezhető szervezetek így összesen 15 és fél százalék
támogatást kaptak. A Magyar Demokrata Fórumot támogatná a
megkérdezettek 20 százaléka, a Fideszt 14 százaléka, a Szabad
Demokraták Szövetségét 5 és fél százaléka, a Független
Kisgazdapártot 4 százalék, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot
2 százalék. Ez összesen 45 és fél százalék, nagyjából háromszorosa
a hivatalosnak nevezhető szervezetek támogatásának. Független
politikai csoporthoz nem tartozó jelöltre szavazna 6 százalék...."
|
|
|
|
|
|
|
A Hazafias Népfront szerepe
|
--------------------------- München, 1989. október 16. (SZER, Világhíradó) - Mindazok, akik a pártállamként megnevezhető képződményt közelebbről ismerik, pontosan tudják, hogy egy ilyen struktúrában, legalábbis annak klasszikus változatában mi a Hazafias Népfrontnak, és a hozzá hasonló szervezeteknek - például Romániában a szocialista demokrácia és egységfrontjának - a szerepe, önállósága, valós kompetenciája, mennyiben képesek-e szervezetek a társadalomban létrejövő eszmei, ideológiai, politikai mozgások hordozójává lenni? Erről annyit: még az elnök főtitkár, Huszár István is csak annyit tudott a mozgalom érdeméül felhozni hétvégi kongresszusi beszédében, hogy idézem: "odaálltunk a rejtett erőkhöz, hogy azok ne legyenek elhallgatottak." Udvarisan és tapintatosan elfogadva, hogy ez volt a Hazafias Népfront legnagyobb politikai teljesítménye, a kérdés akkor sem kerülhető meg. No és most, amikor a rejtett erőket már nem hallgattatja el az állampárt, most akkor miben volna megragadható a Hazafias Népfront létjogosultsága? Mi indokolhatná létének további fenntartását és főként milyen pénzalapokból? Hiszen csak ez a legutóbbi kongresszusuk is 8 millió forintot emésztett föl. Ki volna a megmondhatója, olcsó, vagy drága árat fizetett-e a magyar társadalom azért, hogy újjá szervezhesse magát egy olyan front, amely a politikai palettán sehova nem tartozó tömegek frontjaként kívánja artikulálni magát. Csak hát a semleges politikai hovatartozást választók még akkor sem volnának homogén bázisnak tekinthetők, ha egytől-egyig azonos nyomós okokból döntöttek volna úgy, hogy távol tartják magukat a pártpolitizálástól. Másrészt pedig kérdéses, hogy a jó szándékon kívül mi az a horizontális minőség, amely az egyes pártok szimpatizánsaiból mozgalmat lenne képes kovácsolni. (folyt.)
1989. október 16., hétfő
|
Vissza »
|
|
- A HNF szerepe - 1. folyt.
|
A Hazafias Népfront most megválasztott vezérkarában olyan neveket találunk egymás mellett, mint Berend T. Iván, Cseres Tibor, Fekete Gyula, Hankiss Elemér, Kodály Zoltánné, Kovács András, Kulcsár Kálmán, Makovecz Imre, Németh Miklós, Pozsgay Imre. Mint a névsorból is látható, itt szó sem lehet valamiféle egységes politikai garnitúra képződéséről, inkább valamiféle spirituális jellegű szövetkezéséről jó szándékú értelmiségieknek. Ez azonban egy politikai centrum létrejöttéhez még akkor is kevés, ha a mozgalom egymás mellett nagy számban fölsorakoztatja a békés átmenet eddigi kulcsfiguráit, vagy más-más politikai táborokhoz tartozó még oly kiváló kultúrszemélyiségeket. Adva lévén azok a pénzügyi nehézségek, amelyekkel egy valós társadalmi bázis nélküli mozgalomnak előbb-utóbb szembe kell néznie, mostantól emberfölötti erőfeszítésre lesz szüksége Kulcsár Kálmán csapatának, ha ebből a jelenlegi, cseppfolyós, és nemegyszer tisztázhatatlan képződményből, ami ma a Hazafias Népfront, egy ütőképes, versenyképes, önálló és meggyőző profillal és programmal rendelkező mozgalmat remél kovácsolni. +++
1989. október 16., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Borsodból egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Csak így egyszerűen: Tamás vagyok. Azt szeretném megtudni, hogyan vélekednek önök azzal kapcsolatban, ami most már otthon is felröppent a rádióban, hogy nevezetesen szovjet részről nem kifogásolnák különösebben, ha Magyarország esetlegesen semleges országgá válhatna, annak ellenére, hogy továbbra is a Varsói Szerződés keretén belül maradna. Hát én úgy érzem, hogy ez egy nagy politikai fából vaskarika. Segítsenek ki, hogyha rosszul tudom, hiányos a politikai műveltségem esetleg, de én eddig úgy tudtam, hogy a semlegesség azt jelenti, hogy egy ország akkor semleges, hogyha nem tagja semmilyen katonai szervezetnek. Márpedig hogy lehet akkor Magyarország semleges, hogyha mégis tagja a Varsói Szerződésnek? Még akkor is, hogyha a Varsói Szerződés esetleg egy támadó farkasból, hogy így mondjam, átalakul egy védekező báránnyá, amiben azért hosszú távon én nem igen hiszek."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|