|
|
|
|
Eseménynaptár
|
München, 1989. április 21. (SZER, Magyar híradó) - A Duna Kör holnap, szombaton délelőtt 10 órakor közgyűlést tart a Vörös Kereszt V. kerületi épületében - Vigadó tér 3. A közgyűlésre szeretettel várják a Duna Kör munkája iránt érdeklődőket és a belépni szándékozókat. A holnapi Fidesz-nap programja már reggel 10 órakor elkezdődik a Kamaraerdei ifjúsági parkban - Budapest, XI. kerület Kamaraerdei út 12-14. A délelőtti szórakoztó események után délután 2 órakor kezdődik a vitafórum a választásokról. Résztvevők: Fidesz, Kisgazdapárt, MDF, SZDSZ, Néppárt, Szociáldemokrata Párt, MSZMP, Münnich Ferenc Társaság. Nemzetközi környezetvédelem - a sarkvidék feletti, az egész földet veszélyeztető ózonlyuk ügyében szervez tüntetést a Radikális Párt holnap délután 13 órakor a budapesti Vörösmarty téren. A nemzetközi Radikális Párt egyébként Budapesten tartja kongresszusát holnaptól, április 22-től április 26-ig az Építők Szakszervezetének székházában. Cím: Dózsa György út 84/a. A Jurta Színházban holnap és holnapután délután 4 órakor folytatódik Ember Judit Menedékjog című dokumentfilmjének vetítése. A film témája: Nagy Imre munkatársainak a jugoszláv követségen és romániai deportálásukban szervezett tapasztalatai. Az első részt ma délután láthatták az érdeklődök. +++
1989. április 21., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
- Csak azt akarom mondani, ha március 1-vel bevezetik a vízdíjat a bérlakásokba, anélkül, hogy vízórát szerelnének fel, akkor éjjel-nappal folyassuk a vizet, hogy hadd folyjon a víz minél több.
- Nagykanizsa , 12-405: Már egyszer telefonáltunk. Január 9-én játszottunk a Torpedó telefonos játékban. És hallottuk, hogy postán küldik a nyereményt. De mi január 9. óta, a visszahívás óta nem kaptunk semmilyen értesítést. Lehetséges-e hogy ilyen hosszú idő után nem érkezett meg a posta a 4000 Ft-os nyereménnyel. Takács Jenőné, Nagykanizsa, Néphadsereg u.l.
- Héder Barnának üzenem, hogy nagyon műsorvezető és meg szeretném tudni, mikor lesz legközelebb.
- 873-437. Szojka Kornélné, Csörsz u.5.: Nagyon örülnék, ha az Incze Zsuzsa, azt hiszem ő intézi az öregeknek a sorsát, hogy mit csinálnak velem. 85 éves vagyok és rendkívül sokat kellemetlenkednek a házgondnok. Én nagyon szeretném, ha a Csörsz u.5. III.e. 2. Szojka. Nagyon örülnék, hogy ha kijönne az aki intézi az öregeknek a panaszát, mert azt hiszik, hogyha valaki 85 éves, akkor azzal akármit lehet csinálni és ki lehet használni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|