|
|
|
|
M0-ás autóút - sajtótájékoztató (2. rész)
|
A most elkészült autóút a hazai gyakorlatban az első autópályát jelenti, amely tervezésénél már figyelembe vették a környezetvédelmi szempontokat, és a lakott területre való tekintettel, zajcsökkentő berendezéseket is létesítettek.
A tárca jövő évi feladataival kapcsolatosan az államtitkár hangsúlyozta, hogy ha az Útalap a jelenlegi szinten marad, akkor a növekvő árak miatt szinte csak a megkezdett beruházások befejezésére (az MO-ás autópálya továbbépítésére a mezőkövesdi elkerülő útszakaszra, a szolnoki Tisza-híd építésének folytatására), lesz elegendő . Márpedig új beruházásokat is el kell kezdeni, másokat befejezni, így például folytatni kell az M1-es győri elkerülő szakaszát, elő kell készíteni az M5-ös, M3-as autópályák továbbépítését, az 51-es taksonyi elkerülő utat, ,,el kell indítani,, a 2-es út váci elkerülő szakaszát, a 84-es út Sopront kerülő ívét, és be kell fejezni a 47-es út négysávosítását, s nem kevésbé fontos a 4-es út átkötése az 5-ös autópálya felé. Ezek a feladatokra legalább 18 milliárd forint kell, amit biztosítani kell a tárca számára, hogy a legégetőbb kérdéseket megoldhassa. (MTI)
1990. november 15., csütörtök 17:36
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
- Csak azt akarom mondani, ha március 1-vel bevezetik a vízdíjat a bérlakásokba, anélkül, hogy vízórát szerelnének fel, akkor éjjel-nappal folyassuk a vizet, hogy hadd folyjon a víz minél több.
- Nagykanizsa , 12-405: Már egyszer telefonáltunk. Január 9-én játszottunk a Torpedó telefonos játékban. És hallottuk, hogy postán küldik a nyereményt. De mi január 9. óta, a visszahívás óta nem kaptunk semmilyen értesítést. Lehetséges-e hogy ilyen hosszú idő után nem érkezett meg a posta a 4000 Ft-os nyereménnyel. Takács Jenőné, Nagykanizsa, Néphadsereg u.l.
- Héder Barnának üzenem, hogy nagyon műsorvezető és meg szeretném tudni, mikor lesz legközelebb.
- 873-437. Szojka Kornélné, Csörsz u.5.: Nagyon örülnék, ha az Incze Zsuzsa, azt hiszem ő intézi az öregeknek a sorsát, hogy mit csinálnak velem. 85 éves vagyok és rendkívül sokat kellemetlenkednek a házgondnok. Én nagyon szeretném, ha a Csörsz u.5. III.e. 2. Szojka. Nagyon örülnék, hogy ha kijönne az aki intézi az öregeknek a panaszát, mert azt hiszik, hogyha valaki 85 éves, akkor azzal akármit lehet csinálni és ki lehet használni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|