|
|
|
|
- A kormány és az ellenzék - 2. folyt.
|
A sajtó egy részét - még az emlékezetes három nap alatt - a kormány, illetve az MDF egy része azzal vádolta, hogy elfogultan a taxisok javára ítél, miközben az emberek a kormány mellett vannak. Nos, a Magyar Közvéleménykutató Intézet október 29-iki felmérése szerint az emberek 64 százaléka fenntartás nélkül támogatta a taxisok megmozdulását, 20 százaléka részben támogatta, ami tehát lényegében 84 százalékos helyeslés. Ez az amit Antall József nagyon is érzékelt, s amiért egy gyorsított gazdasági program mellett döntött. De az ezzel járó terhek csupán az egyik oldalát jelentik az ügynek.
Abból, hogy a magyar társadalom hajlandó válságos éveket elviselni, még nem következik, hogy lesz is javulás. Ehhez pénz kell, mégpedig nem pusztán hitel és a működő tőke fokozatos beáramlása. Az átállást egyszeri nagy pénzösszeggel kellene a Nyugatnak megfinanszíroznia, hogy Budapest törleszteni tudja a kamatokat, s így át lehessen állítani az energiaipart és fenn lehessen tartani valamiféle szociális védőhálót.
Gyors pénz nélkül sincsen siker, hiszen ezért lassan sorban áll már egész Kelet-Európa. Kétszer kap-e, aki gyorsan kap - Budapest most ebben reménykedik. +++
1990. november 1., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
- Csak azt akarom mondani, ha március 1-vel bevezetik a vízdíjat a bérlakásokba, anélkül, hogy vízórát szerelnének fel, akkor éjjel-nappal folyassuk a vizet, hogy hadd folyjon a víz minél több.
- Nagykanizsa , 12-405: Már egyszer telefonáltunk. Január 9-én játszottunk a Torpedó telefonos játékban. És hallottuk, hogy postán küldik a nyereményt. De mi január 9. óta, a visszahívás óta nem kaptunk semmilyen értesítést. Lehetséges-e hogy ilyen hosszú idő után nem érkezett meg a posta a 4000 Ft-os nyereménnyel. Takács Jenőné, Nagykanizsa, Néphadsereg u.l.
- Héder Barnának üzenem, hogy nagyon műsorvezető és meg szeretném tudni, mikor lesz legközelebb.
- 873-437. Szojka Kornélné, Csörsz u.5.: Nagyon örülnék, ha az Incze Zsuzsa, azt hiszem ő intézi az öregeknek a sorsát, hogy mit csinálnak velem. 85 éves vagyok és rendkívül sokat kellemetlenkednek a házgondnok. Én nagyon szeretném, ha a Csörsz u.5. III.e. 2. Szojka. Nagyon örülnék, hogy ha kijönne az aki intézi az öregeknek a panaszát, mert azt hiszik, hogyha valaki 85 éves, akkor azzal akármit lehet csinálni és ki lehet használni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|