|
|
|
|
Magyarország - brit visszhang (1.rész)
|
Köves Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
London, 1990. október 29. hétfő (MTI-tud) - A magyar kormány
megadta magát a sztrájkolóknak, mindkét fél visszalépett a mélyebb
válság szakadékának széléről - állapítják meg a vasárnap esti
megállapodásról tudósító brit újságok.
,,Amikor világossá vált, hogy a vita a frissen demokratikussá vált ország stabilitását fenyegeti, mind a kormány, mind pedig a tiltakozók meghátráltak az összecsapástól,, - írja hétfői jelentésében a Financial Times tudósítója. Nicholas Denton véleménye szerint ,,ismét fellángolhat a tiltakozás, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy a szabadár és a nyugati adószint az eredetihez hasonlóan magas árakat produkál,,. Tudósítását így zárja: ,,Az idő múlásával azonban valószínüleg megerősödik a kormány helyzete. Nyugalma máris visszatérőben van, hogy erősödött a közvélemény ingerültsége az utcai blokádok miatt.,,
A The Daily Telegraph budapesti jelentésében hangoztatja: ,,A miniszterekre maradt, hogy megkíséreljék megmagyarázni: miért visszakoztak attól a döntéstől, amelyről Horváth Balázs belügyminiszter pénteken azt mondotta, hogy megmásíthatatlan.,, Jane Warr szerint ,,az Antall-koalíció népszerűsége az életszínvonal csökkenésének arányában zuhant,,.
,,Magyarország visszalépett egy mélyebb válság szakadékának széléről, miután a kormány beadta a derekát a sztrájkoló taxi- és tehergépkocsivezetőknek,, - írja Ernst Beck, a The Times budapesti tudósítója. Idézi Rabár Ferenc pénzügyminiszter kijelentését, hogy a kompromisszum ,,nem a kormány gyöngeségét jelzi, hanem azt a vágyat, hogy nemzeti közmegegyezést érjen el,,. Ehhez hozzáfűzi: ,,A meghátrálás azonban megerősítette azt az érzést, hogy a taxis blokád a kormány gazdaságpolitikája iránti mély elégedetlenséget tükrözte.,,
A The Times munkatársa beszámol arról, hogy ,,a sztrájk alatt magasra csaptak a szenvedélyek és felszínre került a magyar társadalom mély megosztottsága. Egy zajos kormánypárti tüntetés során vasárnap antiszemita jelszavakat lehetett hallani és a magyar televízió székháza előtt ezt a követelést kiáltozták: ,,igazi magyar nemzeti televíziót,,. Ez utalás volt azokra a vádaskodásokra, amelyek szerint a médiát a szabaddemokraták ellenőrzik, akik között sok a zsidó.,, (folyt.)
1990. október 29., hétfő 11:00
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
- Csak azt akarom mondani, ha március 1-vel bevezetik a vízdíjat a bérlakásokba, anélkül, hogy vízórát szerelnének fel, akkor éjjel-nappal folyassuk a vizet, hogy hadd folyjon a víz minél több.
- Nagykanizsa , 12-405: Már egyszer telefonáltunk. Január 9-én játszottunk a Torpedó telefonos játékban. És hallottuk, hogy postán küldik a nyereményt. De mi január 9. óta, a visszahívás óta nem kaptunk semmilyen értesítést. Lehetséges-e hogy ilyen hosszú idő után nem érkezett meg a posta a 4000 Ft-os nyereménnyel. Takács Jenőné, Nagykanizsa, Néphadsereg u.l.
- Héder Barnának üzenem, hogy nagyon műsorvezető és meg szeretném tudni, mikor lesz legközelebb.
- 873-437. Szojka Kornélné, Csörsz u.5.: Nagyon örülnék, ha az Incze Zsuzsa, azt hiszem ő intézi az öregeknek a sorsát, hogy mit csinálnak velem. 85 éves vagyok és rendkívül sokat kellemetlenkednek a házgondnok. Én nagyon szeretném, ha a Csörsz u.5. III.e. 2. Szojka. Nagyon örülnék, hogy ha kijönne az aki intézi az öregeknek a panaszát, mert azt hiszik, hogyha valaki 85 éves, akkor azzal akármit lehet csinálni és ki lehet használni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|