|
|
|
|
Európai kulturális fórum
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Blois, 1989. november 3. péntek (MTI-tud.) - Gyámságot vállalt az erdélyi Segesvár felett a történelmi francia város, Blois. Ezt a városban megtartott európai kulturális fórum befejeztekor jelentette be Jack Lang kulturális miniszter, aki egyben Blois polgármestere is. A több nyugat-európai városban már kialakult szokásnak megfelelően egy-egy, az úgynevezett településrendezési tervektől veszélyeztett romániai város erkölcsi támogatására, megsegítésére indult mozgalom új fejleménye beleillett a kétnapos tanácskozásba, amelyen elsősorban az európai kultúra egységének témája volt az uralkodó. A nagyszámú művész, író, színművész, filmművész részvételével megtartott tanácskozáson számos javaslat hangzott el az egységes európai kultúra közös fejlesztésére, a korábban megszakadt, vagy mesterségesen megszakított kapcsolatok megszilárdítására Európa keleti és nyugati fele között - ugyanakkor arra is, hogy minden nép és nemzet őrizze meg kulturális identitását.
A tanácskozáson több magyar meghívott vett részt. Az első napon - Glatz Ferenc miniszter képviseletében - Köpeczi Béla akadémikus, az UNESCO közgyűlésén résztvevő magyar küldöttség vezetője is jelen volt. Igen aktívan kapcsolódtak be a megbeszélésekbe a többi meghívottak: Babarczy László rendező, Beke László művészettörténész, Csordás Gábor író, Enyedi Ildikó filmrendező - az ő rövid felszólalása volt az egyik legnagyobb tetszéssel fogadott megnyilatkozás a fórumon - és Kis János filozófus. A francia köztársasági elnök felesége, Danielle Mitterrand, aki a France-Liberté alapítvány vezetője (ez az alapítvány vállalt védnökséget a fórum felett) arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai kultúra nem az egyetlen öröksége az emberiségnek, s Európának nagy figyelmet kell fordítania a fejlődő országok kultúrájára is. Mint Jack Lang bejelentette: rövidesen állandó titkárságot hoznak létre az európai kultúra fejlesztésére tett javaslatok áttekintésére, megvalósításuk lehetőségeinek megvizsgálására. +++
1989. november 3., péntek 19:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
- Csak azt akarom mondani, ha március 1-vel bevezetik a vízdíjat a bérlakásokba, anélkül, hogy vízórát szerelnének fel, akkor éjjel-nappal folyassuk a vizet, hogy hadd folyjon a víz minél több.
- Nagykanizsa , 12-405: Már egyszer telefonáltunk. Január 9-én játszottunk a Torpedó telefonos játékban. És hallottuk, hogy postán küldik a nyereményt. De mi január 9. óta, a visszahívás óta nem kaptunk semmilyen értesítést. Lehetséges-e hogy ilyen hosszú idő után nem érkezett meg a posta a 4000 Ft-os nyereménnyel. Takács Jenőné, Nagykanizsa, Néphadsereg u.l.
- Héder Barnának üzenem, hogy nagyon műsorvezető és meg szeretném tudni, mikor lesz legközelebb.
- 873-437. Szojka Kornélné, Csörsz u.5.: Nagyon örülnék, ha az Incze Zsuzsa, azt hiszem ő intézi az öregeknek a sorsát, hogy mit csinálnak velem. 85 éves vagyok és rendkívül sokat kellemetlenkednek a házgondnok. Én nagyon szeretném, ha a Csörsz u.5. III.e. 2. Szojka. Nagyon örülnék, hogy ha kijönne az aki intézi az öregeknek a panaszát, mert azt hiszik, hogyha valaki 85 éves, akkor azzal akármit lehet csinálni és ki lehet használni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|