|
|
|
|
Ülést tartott a Minisztertanács (3. rész)
|
A kormány szükségesnek tartja, hogy az egyéb érdekegyeztető fórumok mellett soron kívüli tárgyalásokra kerüljön sor a Szakszervezetek Országos Tanácsával. Az indokolt ár- és kompenzációs intézkedéseket együtt kívánják életbe léptetni. Miután a SZOT keresi a megegyezés lehetőségét a kompenzációt illetően, a kormány kész arra, hogy a tervezett és elhatározott árlépéseket a SZOT-tal folytatott tárgyalások után tegye meg. Ugyanakkor a Minisztertanács úgy véli, hogy a szakszervezetekkel fennálló konstruktív, az érdemi együttműködés nélkülözhetetlen részét alkotó bizalmon alapuló tárgyalásokhoz nem szabhatók további feltételek. A kormány kifejezte reményét, hogy a kétségkívül renkívül súlyos gazdasági és politikai helyzetben fennmarad a lehetősége a szakszervezetekkel való konzultációnak, a vitában kiérlelt, kompromisszumokon alapuló megállapodásoknak. Ez ugyanis elengedhetetlenül szükséges a társadalmi stabilitás megőrzéséhez. A szóvivő tájékoztatta az újságírókat arról is, hogy a Minisztertanács felkérte a belügyminisztert: a Nagy Imre és társai ellen lefolytatott büntető eljárás iratait adják át a legfőbb ügyésznek, aki megvizsgálja az eljárás és az ítélet törvényességét. A kormány amellett felkérte az igazságügyminisztert, hogy gyorsítsa meg azokat a munkálatokat, amelyeknek célja az államellenes bűncselekmények felülvizsgálata a Büntető Törvénykönyvben. A tárca vezetőjének javaslatot kell tennie a Btk idevágó előírásainak esetleges módosításaira, beleértve az ilyen bűncselekményekre kiszabható halálbüntetés eltörlését is. Ugyancsak felkérték az igazságügyminisztert a büntető eljárási törvény felülvizsgálatának a meggyorsítására. (folyt. köv.)
1989. április 20., csütörtök 19:27
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
- Csak azt akarom mondani, ha március 1-vel bevezetik a vízdíjat a bérlakásokba, anélkül, hogy vízórát szerelnének fel, akkor éjjel-nappal folyassuk a vizet, hogy hadd folyjon a víz minél több.
- Nagykanizsa , 12-405: Már egyszer telefonáltunk. Január 9-én játszottunk a Torpedó telefonos játékban. És hallottuk, hogy postán küldik a nyereményt. De mi január 9. óta, a visszahívás óta nem kaptunk semmilyen értesítést. Lehetséges-e hogy ilyen hosszú idő után nem érkezett meg a posta a 4000 Ft-os nyereménnyel. Takács Jenőné, Nagykanizsa, Néphadsereg u.l.
- Héder Barnának üzenem, hogy nagyon műsorvezető és meg szeretném tudni, mikor lesz legközelebb.
- 873-437. Szojka Kornélné, Csörsz u.5.: Nagyon örülnék, ha az Incze Zsuzsa, azt hiszem ő intézi az öregeknek a sorsát, hogy mit csinálnak velem. 85 éves vagyok és rendkívül sokat kellemetlenkednek a házgondnok. Én nagyon szeretném, ha a Csörsz u.5. III.e. 2. Szojka. Nagyon örülnék, hogy ha kijönne az aki intézi az öregeknek a panaszát, mert azt hiszik, hogyha valaki 85 éves, akkor azzal akármit lehet csinálni és ki lehet használni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|